2014. május 31., szombat

Citromos-áfonyás torta

Az úgy kezdődött, hogy múlt szombaton barátnős napot tartottunk. Sütiztünk és cipőt vásároltunk. Csak a szokásos női dolgok... A süteményt a Cake Shopban ettük, ahol szebbnél szebb finomságokat találtunk. A választás kicsit nehéz volt, de sokkal könnyebb, mint a cipőboltban... Barátnőm citromkrémes habos pitét evett, nekem az áfonyás-citromos tortán akadt meg a szemem. Puha piskóta, belül áfonya szemek, amik pinkre színezték a tésztát, kívül pedig citromos krém. Eszembe sem jutott lefotózni, csak élvezkedtünk. 
Már utána tudtam, hogy ebből lesz saját verzió is. Arra, hogy az áfonyaszemek hogyan kerülnek a süti közepébe, csak utólag jöttem rá... így én a klasszikus módon készítettem, gyorsaság szempontjából is: sütöttem egy joghurtos piskótát, kihűtöttem, félbevágtam és áfonyalekvárral megkentem. A kedvenc citromos mascarpone krémemmel bevontam, tetejét áfonyaszemekkel és egy karika citrommal díszítettem. 
Azt mondták az éhes szájak, hogy rég ettek ilyen finomat. Nekem ilyen szavakra mindig pillangózik a lelkem!



A recept:

20 dkg cukor
25 dkg liszt
8 dkg vaj
2 dl tejföl/joghurt
3 tojás szétválasztva
1 kk vaníliakivonat
1 kk citromkivonat, vagy 1 citrom reszelt héja
1 cs sütőpor
1 csipet só
5 dkg szárított, őrölt narancshéj
1 kk kardamom
opció: 1 kk mangópor

A krém:

250 gr mascarpone
2 citrom leve
1 lime leve
1-2 ek tejföl/joghurt, lazítani a krémet
3 ek porcukor

1 doboz kék áfonya (nálam 12 dkg)
1 üveg áfonyalekvár

A fehérjét az egy csipet sóval felverem, amikor félkemény, hozzáadok 2 kanál cukrot és folytatom. Mosogatás-spórolás szempontjából kezdem a fehérjével, mert a fehérjés habverővel belenyúlhatok a sárgájába, fordítva viszont nem. Szeretem, ha gyorsan haladnak a dolgok és igyekszem praktikus lenni (amúgy tökre hajlamos vagyok elúszni és csak úgy lebegni, de a süti sütés más...).
A fehérje vár a sorára, közben a sárgáját a cukorral, a vaníliakivonattal fehéredésig keverem, először kis fokozaton, majd gyorsítok. Hozzáadom a tejfölt, a citromhéjat/citromkivonatot, a puha vajat és újra elkeverem. A puha vaj nálam majdnem olvasztott volt, így is minden rendben volt a tésztával. 
A recept másképp írta, én ennél a pontnál a fehérje harmadát beleforgattam, és csak ezután szitáltam a lisztet a sütőporral és a fűszerekkel. Ha a sárgája-tejföl egyvelegbe rakom a lisztet, kemény lesz és a fehérje nehezen lazítja fel. Így azonban még folyós lesz a tészta, igazi piskóta állag.
Kardamom a Cake Shopos sütiben is volt, a mangópor és a szárított őrölt narancshéj pedig aktuális kedvenceim. Ezektől lesz ízélmény ez a torta.
Sütőpapírral bélelt tortaformába teszem és 175 fokon 40-45 percig sütöm. 

Ezalatt van időm elkészíteni a krémet. A mascarponét az összes többi hozzávalóval elkeverem. A mennyiség az én ízlésemet tükrözi, ugyanis szeretem a savanyú ízeket. Esetleg több cukrot el tudok bele képzelni, de fontos, hogy pikáns legyen. A krémet felhasználásig a hűtőbe rakom, szép kenhető keményre fog dermedni.
A tortát kihűtöm, félbevágom, áfonyalekvárral megkenem. Bevonom a fehér krémmel, körberakom az áfonyaszemekkel, közepére citromkarikát helyezek, annak közepébe pedig egy szem áfonyát biggyesztek. Visszateszem a hűtőbe fél órát, vagy fogyasztásig pihenni. 


A fotókat továbbra is okostelefonnal készítem, nulla fotós tudással. A színeken (még) nem tudok alakítani, most csak a teraszra rohantam és a korlátra tettem a szeletet. Semmi extra, csak a valóság! :) Olyan, mint egy mosolygós kisegér...

2014. május 27., kedd

Így lehet cuki egy étel: epres gombóc

Van, hogy rám tör a gombócozhatnék, olyankor több napon keresztül kerek vagy gömb alakú ételeket készítek. Jó érzés görgetni a két tenyerem között, mondjuk nálam ott kezdődik az alélás, amikor ezt a puha tésztát a kezembe veszem. Főleg, ha jól meg van főzve és át van törve a krumpli!
Édes kis nyalánkság egy könnyű zöldségleves után, epres gombóc formájában... Elkészítése ugyanaz, mint a sárgabaracké, csak a szezonalitás miatt cseréltem. A morzsa pedig extra adagban készül, mert külön is isteni.
Gombóc alaptésztáért Nyammm Zsófihoz mentem, Nála mindig van jóféle Nagyi vagy családi recept. Tönköly fehér liszttel is jó.
Úgy állj neki, hogy amikor egyiket majszolod, már nyúlsz a másik után...




A recept: 

Alap gombóc tészta:

1 kg burgonya
330 g liszt (300-400g , amennyit felvesz a tészta)
1 tojás
1 ek puha vaj
1 ek cukor
csipet só

A töltelék: 

20-25 db eper
fahéj, cukor

A hempergetéshez: 

200 gr zsemlemorzsa
100 gr darált mandula
Fahéj
Vaníliáscukor
Vaj, egy evőkanál

A krumplit héjában puhára megfőzöm, majd hideg víz alatt meghámozom. A hideg vizet a forró krumplik miatt engedem. Krumplinyomóval egyenletesen simára összetöröm. Nem használok turmixgépet, mert az ragacsossá, nyúlóssá tenné. Tálcán kihűtöm.
Közben a vajat serpenyőben felolvasztom, a morzsát, a mandulát beleszórom, a fahéjat és a cukrot is hozzáadom és elkezdem pirítani. Közepesen sötét barnán tetszik a végeredmény, kicsit ropogjon. A mandula finoman kiegészíti az ízeket. A vanília pedig a titkos összetevő, amint tudjuk. 
A krumpli kihűlt, keverőtálba teszem, elsőként a tojással, vajjal, sóval és a kevés cukorral elkeverem. A lisztet fokozatosan hozzáadom, és simára gyúrom. Zsófi 330 grammot ír, ez a mennyiség nekem is bevált.
A vizet egy kávéskanál sóval felteszem forrni.
Cipót, vagy hengert nem formázok, hanem csak úgy letépek a tésztából, majd kinyújtogatom a tenyeremben és beleteszem az epret egy csipet fahéjas cukorral. 
Amikor a víz gyöngyözően forr, beleengedem a gombócokat, edénytől függően 5-6 darabot. Amikor feljönnek a víz tetejére, onnantól fogva még 5-8 percig szoktam főzni, és egyet kiemelek, hogy ellenőrizzem a tészta állagát. Csöpögtetős lapát segítségével kiemelem a vízből, és a morzsára helyezem őket. Óvatosan, nagyon érzékeny kis teremtmények! Hagyom őket megpihenni, hűlni, ahogy szép sorban érkeznek a morzsába.
Plusz porcukrot szerintem nem igényel, mivel a morzsát is cukorral készítettem. Hedonistáknak vaníliaöntettel ajánlom...


2014. május 9., péntek

Mák-citrom-eper pite

Röpködnek a szemem előtt a különböző sütik... álmodozom. Színekről, ízkombinációkról, textúrákról, összetevőkről. Szívem szerint minden nap készítenék valami finomságot, de a megengedett adagot, a heti egy süteményt betartom. Általában. Ha nem, akkor pedig sütök kétszer (vagy többször!) és odaadom a Barátoknak.
Ezúttal citromkrémes-epres pohárkrémet terveztem, aztán a többség úgy döntött, hogy inkább süssek. Így avanzsált citromkrémes-epres pitévé az ötletem. Mák is került a tésztába, leginkább a színek miatt. Úgy gondoltam, egy fekete pöttyös alapon jobban mutat majd az élénk sárga citromkrém és a piros eper. 



A tészta páte sucrée (ejtsd: pát szükré), ami egy omlós jellegű cukrász tészta. Nagyon jó állagú, könnyen simul a formába és jól tartja a krémet. Érdemes felvenni az otthoni repertoárba! Ez a mennyiség kétszeres adag, mélyhűtőbe lehet tenni, két pitét, vagy egy pitét és aprósütit lehet készíteni belőle. Vagy, egyszerűen lefelezni az adagot:)



A recept:

A tészta:

200 gr vaj
200 gr porcukor
500 gr liszt - nálam 300 gr liszt és 200 gr mák
2 tojás
2 csomag vaníliás cukor/ 2 kk vaníliakivonat
fél kk só

A krém:

2 citrom reszelt héja és leve
1 lime leve
13-15 dkg cukor
2,5 dl tejszín
2 tojás
2 tojás sárgája
2 ek vaníliás pudingpor/ keményítő
opcionális: narancskivonat

tetejére díszítésként eper, félbevágva

Ha sima, nem kezeletlen citromot használok, akkor langyos szódabikarbónás vízbe áztatom a citromokat, hogy majd a héjukat nyugodt lelkiismerettel reszelhessem le. Kövezzetek meg, de ritkán veszek 1000 Forintos kezeletlen citromot... viszont érdemes megnézni a vizet, a szódabikarbóna mennyi mindent leold a héjáról!
A szobahőmérsékletű, puha vajat a porcukorral és vaníliás cukorral homogén krémmé keverem, fakanál segítségével. Egyenként hozzáadom a tojásokat, majd hozzászitálom a lisztet és a mákot is beleszórom. Amennyire lehetséges, összekeverem. Víz nem kell hozzá, a vaj és a tojások épp elég nedvességet adnak! A pulton tovább gyúrom a tésztát, de épp csak addig, amíg összeáll. A vaj hamar elolvad a kéz melegétől és ez nem tesz jót a tésztának, ezért dolgozunk gyorsan. Bucivá formázom, átlátszó fóliába csomagolom és a hűtőbe teszem pihenni 30 percre.
A krémhez a tojásokat, és a tojássárgákat kézi habverő segítségével elkeverem a tejszínnel. Lereszelem a citromok héját, belefacsarom a levüket, majd a lime levét is. A cukorral és a pudingporral is elkeverem. A tojások és a keményítő miatt szilárdul meg a sütőben a krém. A narancskivonat extra dolog, narancshéjjal lehet helyettesíteni. 
A pitetésztát enyhén lisztezett felületen kinyújtom, majd a formába egyengetem. Használok cakkos szélű, klasszikus piteformát, vagy egyszerű 20-22 cm tortaformát. Sütőpapírt teszek rá, nehezéknek sütőgolyókat, vagy rizst és lencsét, majd légkeveréses 160 fokon 20 percet sütöm, amíg a széle enyhén barnulni kezd. Langyosra hűtöm, beleöntöm a tejszínes-tojásos keveréket és óvatosan a sütő középső rácsára teszem. Ugyanezen a hőfokon kb. 30 perc alatt szilárdul meg a krém. Nekem az tetszik, ha nem barnul meg a krém teteje, ezért el kell kapni a pillanatot, amikor már nem folyós, és még szép sárga. 
Ezúttal minden rezdülésemmel a sütivel voltam, nagyon figyeltem, hogy tökéletes legyen. Mivel a születésnapomra készült! Éljen a 31!
A sütőből kivéve hagyom hűlni, majd félbevágott eprekkel díszítem.



2014. május 5., hétfő

Márványos brownie - a krémsajt és a csoki összeolvadása

Browniet sütni az egyik legegyszerűbb művelet, megenni pedig az egyik legnagyobb élvezet!



Legtöbbször egyszerű tésztákat, piskótát, kevert tésztát sütök, a krémes finomságok csak most kerültek elő nálam. Persze még ez sem nagyanyáink hosszú órákig készülő réteges sütije, de a sült tejszínes krémsajt eszméletlenül finommá teszi a browniet. Nincsenek rá szavak... az olvadós csoki és a puha sült krém találkozása mindenkit levesz a lábáról. A textúrák játéka, a lágyság szerintem szavakkal leírhatatlan.
Úgyhogy mielőbb kóstold meg!




...két falat közt elgondolkodhatunk a következőn...



A recept:

A tészta:

200 gr vaj
200 gr étcsoki, én 72 vagy 85 % kakaótartalmút szoktam használni
200 gr nádcukor, egyéb édesítő
4 nagy tojás
150 gr liszt
2 ek kakaópor
csipet szódabikarbóna
opció: fahéj, kardamom, magok pirítva-darabolva

Krémsajtos réteg:

200 gr krémsajt
2 sárgája
75 gr porcukor, persze nádcukor is jó
vaníliakivonat

A sütőt 180 fokra előmelegítem.
A vajat és a csokit gőz fölött felolvasztom, közben a tojásokat a cukorral habosítom a kézi mixer segítségével. Amikor a csoki és a vaj egynemű, és már nem tűzforró,a tojásokhoz adom, miközben azokat keverem, majd beleszórom a kakaót, a lisztet, a csipet szódabikarbónát és ezt is egyneművé kavarom.
Tudom, hogy a klasszikus brownie tésztába nem szokás szódabikarbónát és egyéb lazítót adni, én mégis kicsit könnyítek rajta ezzel a kevéske mennyiséggel.
Vajazott, sütőpapíros tepsibe öntöm.
A krémsajthoz teszem a tojássárgákat és a porcukrot/nádcukrot, a csokis tészta tetejére kanalazom, majd fakanál végével körkörösen egyiket a másikba forgatom, örvényeket formázok. Lehet játszani a mintákkal, ahogy jön, úgy szép lesz!
30-35 percig sütöm. A krémsajt beleolvad a csokiba, illetve a benne lévő tojássárgák miatt pudingossá válik, önmaga is egy réteg lesz. Hűlni hagyom, így könnyebben szeletelhető.
Vigyázat, veszélyesen finom!





2014. április 17., csütörtök

Mákos muffin maracuja krémmel

Sokszor szélsőséges vagyok az étkezésemben. Van, hogy rákattanok ízekre, alapanyagokra és akkor azt napokig eszem. A mákot nagyon szeretem, de sokszor elfelejtem, hogy egyáltalán létezik. Aztán amikor eszembe jut, veszek fél kilót, azzal eszem a joghurtot, helyettesítem vele a lisztet és még a salátámra is szórok belőle.
A maracuja, vagyis passiógyümölcs először Thaiföldön került a kezembe, az idegenvezetőnk, Aoi, minden trópusi finomságot megmutatott nekünk. Ez sok évvel ezelőtt volt, és nem is hagyott bennem maradandó nyomot. Addig a pontig, amíg a Culinarisban kapható maracuja zselét meg nem kóstoltam - ekkor elkezdtem emlékezni. Bár az már cukros és zselésítő is van benne, az ízélményért megéri.



És hogy a mák és maracuja hogyan találkozott? Nem tudom, talán pont egymás mellett voltak a konyhaasztalon és a viszonylag száraz mákos muffint fel szerettem volna dobni "valami" krémmel. 
A muffin tészta a legeslegjobb, még egy nagyon régi Paprika magazinból való, Baracskay Angéla  receptje. Az alaprecept 370 gramm lisztet ír, aminek egy részét mákra cseréltem.
Tökéletes arányok, fantasztikus állag!
Szóval mit süttök Húsvétra? 

A recept:

Muffin:

270 gr liszt
100 gr mák
6 gr sütőpor
150 gr cukor
80 gr vaj + a formába
5 gr só
3 tojás
150 ml író
1 tk vaníliakivonat
80 ml olaj
1 narancs héja
1 citrom héja

Maracuja krém:

Thursday Cottage Passion Fruit Curd - magyarul maracuja krém
250 gr mascarpone
1 kis doboz natúr joghurt
lime lé - ízlés szerint, ne nyomja el a maracuja ízét, de néhány csepp jól kiemeli
cukor, ízlés szerint


A lisztet a mákkal és a sütőporral elkeverem.
A cukrot a puha vajjal és a sóval robotgéppel kezdetben alacsony fokozaton keverem, amíg szépen elegyednek a hozzávalók. Ezután magas fokozatra kapcsolok és habosítom. 
A tojásokat, az írót, a vaníliát és az olajat egyneművé keverem, majd a vajas alaphoz öntöm. 
Hozzákeverem a mákos lisztet, belereszelem a citrom és a narancs héját, eldolgozom.
Könnyed állagú, kissé habos és mégis rugalmasan folyós tészta a végeredmény. 
Olajozott muffinformába kanalazom, kb a forma 3/4-éig érjen a tészta, mert nagyon szépen megemelkedik és ha túlfolyik a mélyedés peremén, akkor nem lehet szépen kiemelni. Aki papírkapszliba töltené, nyugodtan tegye! Nekem ez az adag mindig több, mint 12 darab. Szoktam belőle készíteni mini muffint is, az tényleg egy falat mennyország.


A krémhez a mascarponét és a joghurtot habverővel, vagy lusta napokon robotgéppel kikeverem, majd kb a fél üveg maracuja krémet hozzáadom. Nem elég 1-2 evőkanál... ez biztos! Tetszeni fog az íze, édeskés, savanykás, pikáns, amilyen a trópusokon a hirtelen támadt zivatar. Ahogy mondani szokás, a lime levével kikerekítem az ízét, és ha nem lenne elég édes, 1-2 evőkanál cukrot adok hozzá (bár a maracuja krém cukrozott!). 
A kihűlt muffinra teszem, vagy levágom a púpos tetejét, megtöltöm és azon nyomban beleharapok. 





2014. február 21., péntek

Kakaóscsiga kelt tésztából

Ha valakinek van olyan szerencséje, hogy péntek délután 5 óra helyett 2 órakor befejezi a munkáját, akkor álljon neki ebben az esős, szomorkás időben a hangulatjavító mennyei finom kakaós csigáknak. Mit nekünk bolti leveles tészta! Kicsit ropogós, és a közepén extra csokis.



A tésztakelesztés egy olyan műfaj, ami sokáig nem sikerült. Zöldfülűként a tejjel együtt melegítettem az élesztőt, persze forró lett, aztán csodálkoztam, hogy szivacsos a tészta. Ma már extra habosra kel az élesztőm, szóval haladok. Igazából a kelt tészta állaga, ami rabul ejti a szívemet... az a bársonyos, selymes érzés minden búmat, bánatomat feledteti. Egyre inkább megcsinálni élvezet, nem megenni. Szeretem, ha az étellel is az emberek kedvére tehetek.



Kelt tészta receptért hova máshova mennék, mint Limara Pékségébe. Ezt a receptet elejétől a végéig betartom.

A recept:


A tészta:

50 dkg finomliszt - fehér tönkölybúzaliszt és graham liszt keveréke

csipet só
3 ek. cukor - nádcukor
1 egész tojás
1 tojás sárgája
kb. 2,5 dl tej
2 dkg élesztő
8 dkg olvasztott vaj - szigorúan vaj és NEM margarin

A töltelékhez:

5 dkg olvasztott vaj

cukrozatlan kakaópor - 22 % kakaótartalmú
porcukor - én itt is nádcukrot használok


A tejet langyosra melegítem, belemorzsolom az élesztőt és 1 kanál cukrot adok hozzá. Hogy mit jelent a langyos tej? Jó érzés legyen az ujjunkat belemártani, kézmeleg, mondjuk így. Letakarom és kb 5 perc alatt habos lesz. Közben a liszthez hozzáadom a 3 evőkanál cukrot, a tojást és a sárgáját, egy kis kanál sót. Én a tésztájába is teszek vanília kivonatot, mit tegyek, enélkül nem süti a süti. 
A vajat takarék lángon felteszem olvadozni.
Amikor az élesztőm felfutott, a liszthez adom és a robotgép dagasztókarával elkezdem összegyúrni a tésztát. Sokáig dolgozok vele, amíg akár hólyagos lesz. Onnan látjátok, hogy jó az állaga, amikor szépen tekeredik a dagasztókaron a tészta. Nem fog felfutni rá. Ez Limara szerint 10 perc, talán én is csinálom annyi ideig, de megmondom őszintén, ennél talán türelmetlenebb vagyok, úgyhogy nálam legyen 8 perc.
A megolvadt vajat 3-4 adagban hozzáadom. Egy részét beleöntöm, beledolgozom a tésztába, ugyanúgy a dagasztókarral. Amikor az egészet felvette a tészta, jöhet a következő adag. A tészta a művelet végén el fog válni az edény falától és fantasztikus selymes lesz. 
Félrerakom keleszteni, virágos konyharuhával letakarom és hagyom duplájára nőni. 
Utána lisztezett felületen 3mm vastagságú téglalappá nyújtom és az 5 dkg olvasztott vajjal (ami a töltelékhez kell) megkenem. Erre kis szűrővel szórom a kakaóport, vastagon, hogy a tésztát teljesen fedje be és a széleire is jusson. Cukorral megszórom - a cukor mennyiségét nem számoltam még, úgy érzésre. Egyáltalán nem ritkásan, mondhatnám mindenhol legyen cukor is. De ne legyen túl édes sem, mert az is élvezhetetlenné teszi. Kövesd az érzésedet! 



A hosszabbik oldaláról feltekerem, szépen gondosan, hogy összetapadjon. 
Két ujjnyi vastag szeleteket vágok belőle és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem őket, egymástól kb 2cm távolságot hagyva, hogy legyen helyük kelni. 
Ekkor bekapcsolom a sütőt melegedni 180 fokra, közben a csigukat is pihentetem fél óráig, amíg újra megkelnek. 
20 perc alatt gyönyörűen megsülnek. Amikor kiveszem a sütőből, meleg langyos vaníliás tejjel megöntözöm mindegyiket. Ez azért fontos rész, mert így maradnak puhák a csigák. 
Le lehet mélyhűteni és komótos reggeleken a sütőben 5 perc alatt újra friss lesz. 







2013. december 27., péntek

Crinkles, a Karácsony legnépszerűbb sütije

A december sok munkával és mindennapos éjjeli sütéssel telt. A sütés is munka, mégis annyira kikapcsol, egy másik dimenzióba repít. Fáradhatatlan leszek, az alkotás öröme visz, a sütőben életre kelő nyers tészta változása csodálattal tölt el. Még mindig és egyre jobban.
Nem vagyok beigli rajongó, a zserbót is csak a Mami kezei közül imádtam, de ő 91 évesen sajnos már nem találja az arányokat. Maradnak az aprósütik, a telet idéző, "karácsonyos" finomságok, az olvadó csoki, a vörösáfonya, a narancs, a fahéj... nekem ezek adják az Ünnep zamatát.Ha a süti igényli, órákon át pepecselek vele, persze a gyorsan összedobható, egyszerű receptek nekem is a sütis füzetem első lapjain szerepelnek.


A most következő Crinkles nevű sütike egy csoda. Egyszerű, a pihentetést be kell tartani, aztán gömböcöket gyártani és a repedezett, porcukros tető a hófödte hegycsúcsokat idézi.
Készült ajándékba, szép kekszes dobozba téve, és kis csomagban sokak reggelét bearanyozta, persze a Családi délutánon is szerepet kapott... aztán csajos összejövetelre, és amikor még belefért, csak úgy... mert adni jó.
 
A süticsomag

A recept:

100 gr nagyon jó minőségű étcsokoládé

2 dkg vaj
1 tojás
3 dkg cukor - nádcukor is jó hozzá
1 ek. rum
6 dkg darált mogyoró/ dió
3,5 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
1 kk vaníliakivonat
1 kk csokoládé kivonat
negyed kk. só
kristálycukor és porcukor a hempergetéshez

A csokit a vajjal vízgőz fölött összeolvasztom, közben a tojást a cukorral fehéredésig habosra keverem. Hozzáadom a rumot, a sót, a kivonatokat, majd a vajas csokival is összekeverem.
A lisztet, a darált diót és a sütőport a masszához keverem, ezt már fakanállal egyszerűbb elvégezni, de ha nem akarsz plusz eszközt mosogatni, akkor maradjon a robotgép habverője.
Lágy masszát kapok, amit a hűtőben pihentetek 2 órán át, vagy egész éjszaka, bár utóbbi esetben a felhasználás előtt szobahőmérsékleten kicsit vissza kell olvasztani - különben nem formázható.

Amikor letelt a két óra, vizes kézzel diónyi gombócokat gyártok, majd kristálycukorba és porcukorba mártom. A porcukor vastagon fedje be. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem, egymástól kb. 2 cm távolságra. Megnőnek, legyen helyük pöffeszkedni... úgyis pöfetegsüti a civil neve.
Csodával határos módon a porcukor nem olvad rá a sütőben (ennek fizikai hátterét még nem fejtettem meg), és előmelegített sütőben 180 fokon 12 perc elég neki! Az első adagokat tovább sütöttem, puhának találtam, ezért felülírva a receptet, a sütőben hagytam... nem szabad, kemény lesz. Zárható dobozban persze visszapuhul, de ez alapvetően egy omlós, olvadós sütike, mintha brownie gombócokat ennénk. A tésztába a 3 dkg cukor is pont elég, ugyanis a külső cukorréteg igen édessé teszi.

Egyszerű, látványos, és nagyon cukiii.


 Ajándékként, hókiflivel párban...

 Csajos estén, nasiként a film fényében