Brownie, a megunhatatlan

A sütés iránt érzett szeretetem igencsak végtelennek tűnik. Hiányzik, ha sokáig nem sütök, egyszerűen rosszul érzem magamat. Karácsony után ezt a browniet készítettem először. A brownie nekem maga a szerelem: szeretem a nevét, az állagát, a külsejét, a belsejét, az ízét. Az olvadó csoki iránt érzett dobbanás mindig rám talál, mint egy sötétbarna selyem, olyan nekem. 

A brownie szerintem az egyik legegyszerűbb sütemény, melegen letehetetlen, hajlamosak vagyunk a fél tepsit elfogyasztani. Most apró törökmogyorót kaptam a zöldségesnél, pirítás után egészben forgattam bele. Bírom a krémes belső és a ropogós mogyoró találkozását. 

A recept: 

200 gr vaj

200 gr étcsokoládé

120 gr liszt, aminek fele lehet darált dió

2 evőkanál kakaópor

100-120 gr cukor

csipet só

3 tojás

csipet sütőpor

1 tk vaníliakivonat

10 dkg törökmogyoró, vagy dió pirítva

A vajat és a csokoládét vízgőz fölött felolvasztom. Közben a tojásokat a cukorral habosra keverem. Ezt van, hogy robotgéppel csinálom, ám ha nincs kedvem előszedni, akkor csak habverővel "nekimegyek" és összedolgozom őket. Nem kell légiesnek lennie, nem piskótát készítünk, a brownie tésztája tömör. 

A tojásos egyvelegbe beleöntöm a felolvadt csokit és vajat, jöhet a csipet só, a kakaópor, a vanília. 

Sütőport eredetileg nem raknak a brownieba, az előbb említett sűrű állag miatt, nekem viszont ez az egy csipet pont annyira lazítja meg, hogy élvezhetőbb lesz. A lisztet is hozzáöntöm, és elkeverem. Ha magvakat is rakok hozzá, akkor száraz serpenyőben megpirítom, mielőtt a tésztához keverném.Most egyben ment bele a törökmogyoró.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm, és 175 fokra előmelegített sütőbe teszem. kb 20 percet sütöm, ami lehet 30 is, sütőtől függően. Figyelni kell, hogy ne száradjon ki teljesen a belseje, a brownie hamar sül. A teteje repedezhet, de ez nem mindig jön össze.

Feltétlen almás zellerkrémleves

A zeller sokunknak elég későn kúszik a tányérjára... íze mint a föld, külseje, mint a szörnyeteg, és még a belseje sem tartogat annyi szépet, ami ellensúlyozná az előbb említetteket. A húslevesben főve gyermekkorom réme volt, íze és állaga együttesen igazán visszataszítónak hatott.

Mivel az egyetlen állandó dolog a változás, ez nálam is bekövetkezett a zeller tekintetében (is). A szárzellerrel egy diétám alkalmával  kb 8 éve kénytelen voltam megbarátkozni, és ha már így alakult, a gumós zellerhez is bátrabban nyúltam. Ez mostanra teljesen átalakult, nyersen is eszem, húslevesben is, sütve, vajban párolva. 

A téli időszakban mindenből képes vagyok krémlevest készíteni, a zeller amúgy jó alapanyag erre. A hozzáadott alma enyhíti földes jegyeit, a kurkuma időnként unalmasnak tűnő fehérségét sárgára színezi, így jobban is esik megenni. Került még bele vanília, ami engem is meglepett, mégis egy pillanat alatt a kezemben találtam a vaníliarudat - nem érződött, csak egy kicsit több lett tőle a leves. A vaníliával talán pont a szeretet került bele. Na meg a fekete minipöttyök. 

A leves színe pont ilyen sárga volt!

A leves hozzávalóit hozzávetőlegesen tudom megadni, mert érzésre készült... épp ami a kezem ügyébe akadt, és amennyi volt adott alapanyagokból. Érezd meg Te is, mi az az ízvilág, ahogyan szívesen fogyasztod.

A recept: 

1 nagy fej fehér hagyma

1-2 zellergumó - én két öklömnyi méretű zellereket találok a zöldségesnél, ehhez igazítom

1-2 sárga héjú krumpli

1-2 alma

só, bors, 1-2 csipet kurkuma

vanília

1 bio zöldségleveskocka - bizony, szoktam használni

kókusztej 

méz - nagyon kevés

citrom - néhány csepp

vaj

A vajat takarékon felrakom olvadni a fazékban, közben a hagymát megpucolom, majd félbevágom, azt is félbe, majd azt is félbe... nem kell aprózni. Ez a legjobb a krémlevesekben, hogy nagyobb darabokban is bele lehet dobálni a hozzávalókat. Mondjuk akkor tovább is fő, de addig van időnk másra.

A hagyma pirul a vajon, kavargatom, közben a zellerről levágom a göcsörtjeit, megmosom, és ezt is felvagdosom tetszés szerint, megy a fazékba. Ugyanígy teszek az almával (nem hámozom), a krumplival. A kurkumával megszórom, átforgatom az egészet zsiradékon, illatozni kezd, jót tesz neki. A többi hozzávalót is belerakom, a kókusztejet csak a végén.

Felengedem vízzel, éppenhogy ellepi, lefedem és főzöm. 

Amikor minden puha, botmixerrel pürésítem, sűrűségét vízzel beállítom, a kókusztejtől krémesebb lesz. Az ízeken még javítok, utolsó lépésként rakok bele kiskanál mézet és a néhány csepp citromlét.

Feltét ezúttal nem került rá, se kesudió, se tökmag (nem volt épp otthon)...  ettől lett feltétlen. Meg attól, hogy az ízei feltétlenül kívánják, hogy megkóstoljátok! 

Életem első zserbója

Karácsonykor a zserbó sütése mindig a Nagyi feladata volt, de néhány éve már nem találja az arányokat, lévén 92 éves. Az utolsó próbálkozása 2 éve volt, amikor egy tömbként emeltük ki a sütit a tepsiből... :) Így hát Édesanyámmal eljött a mi időnk, kellően meg is voltunk ijedve. A zserbó mindig nagyon bonyolultnak tűnt, de az Ünnep elképzelhetetlen nélküle - egy kis drukk csak jót tehet az eredmény tekintetében. 

Saját készítésű, rögtönzött adventi koszorúm

A céges karácsonyi ünnepségen az asztal közepén megakadt a szemem egy nagy tál zserbón. Annyira hívogatóan néztek ki a szeletek, hogy a többit megkóstolva nyugtáztam, működnek az érzékeim, mert rögtön a legfinomabbat választottam. A receptet persze rögtön elkértem, ebből sütöttük a sajátunkat Karácsonykor. 

Első próbálkozásra is jól sikerült, ügyesek voltunk Anyuval. A három lap helyett négyet szerettem volna, ezért az alsó lap a legvékonyabb. Végül mégsem mertem változtatni - utólag ezt sajnáltam, mert így a tészta szerintem vastag lett, de az a szerencse, hogy legközelebb is lesz alkalom :)

A recept: 

A tésztához:

50 dkg liszt

25 dkg vaj

1 tojássárgája

1 mk szódabikarbóna

4 ek cukor

1 kk vaníliakivonat/ 1 csomag vaníliáscukor

1 dl tejföl

1 dkg élesztő

kevés tej, kb. 1 dl

A töltelékhez:

baracklekvár - 

30 dkg darált dió (a recept 25 dkg-ot ír, nekem az kevésnek tűnt)

25 dkg cukor

1 kk vaníliakivonat/ 1 csomag vaníliáscukor

1 citrom héja reszelve

Csokoládébevonat: 

300 gr étcsokoládé

30 gr vaj

3 ek víz

3 dl tejszín

1 ek méz vagy barnacukor

1 kk vaníliakivonat

A tejet meglangyosítom, belerakok egy evőkanál cukrot és belemorzsolom az élesztőt. Lefedem, folytatom az előkészületet. A diót összekeverem a cukorral, a reszelt citromhéjjal, vaníliával.

A lisztet elmorzsolom a szobameleg vajjal, cukorral, szódabikarbónával, vaníliával, majd amikor már morzsás állagú, a tojássárgáját, a tejfölt és a habosra emelkedett élesztős tejet. Elképesztő, milyen érzést vált ki bennem, amikor felfut az élesztő! Legelső alkalommal (3 éve) a tejjel együtt melegítettem az élesztőt, csak néhány buborék keletkezett benne, a süti pedig egy kőtömb lett. Emlékszem, szilvás pitét sütöttem, förtelmesre sikerült! De van, akinek így is ízlett, kedves gesztus volt :)

Szóval összegyúrom a hozzávalókat, szép rugalmas tészta lesz. Négy felé osztom, majd téglalapokat nyújtok, lisztezett felületen. 

Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem az első lapot, megkenem lekvárral. Azt nem tudom, hogy mennyivel, ez tipikusan az a rész, amit érzéssel kell csinálni. A tészta ne látszódjon át, ez a lényeg :) Rászórom a dió negyedét, nyújtom a következő tésztalapot, és megint baracklekvár, megint dió. Nagyinak van erre egy jó mondókája, de az sajnos nem ide való. Majd személyesen elmesélem :)

Az utolsó réteg tészta lesz, megszurkálom villával, vagy hústűvel és hagyom pihenni fél órát meleg helyen. A sütőt közben előmelegítem.

180 fokon aranybarnára sütöm. Nem emlékszem, mennyi idő volt, talán 40-45 perc. 

Amikor kihűlt, rárakom a csokimázat, amit a következő módon készítek:

Vízgőz fölött az összetördelt csokoládét a vajjal és a vízzel, vaníliával felolvasztom, amikor egynemű, a tejszínt is hozzáadom. Aki kicsit édesebbre szeretné, tehet bele cukrot. Szerintem elég édes a zserbó, hogy az étcsokoládé kesernyéssége ellensúlyozza azt. 

A megadott mennyiségből elég vastag csokimáz lesz, ez Apu kérése, ti. neki a csokimáz a kedvenc része a zserbóból. Szerintem 20 dkg csoki is elég lenne rá, ekkor az arányok: 20 gr vaj, 2 ek víz, 2 dl tejszín. 

A tepsi zserbó 3 nap alatt elfogyott, ez jó visszajelzés! :) 

Hókifli - a szezon legkelendőbb darabja

Beköszönt a tél, máris tekergőznek a szemem előtt a kis kiflikék. Nagymamám jut eszembe, akit pár hete köszöntöttünk fel 92. születésnapján. Ő "cukorbamártogatósnak" hívta, és nem csak kifli formában készítette. Emlékszem, ahogy a meleg sütit a cukorba tette, az ráolvadt, kislányként imádtam. Mindeközben az ebédlőasztalnál ültünk, Mama sokat viccelődött, vidéki lány lévén rengeteg anekdotát, történetet mesélt a falubeliekről. Például Leáról, aki olyan ügyes volt, hogy kétszer habart a kávéba... ebben az a poén, hogy a kávét nem habarják... Mama mindig mondta nekem: "egyél kislányom, szép a vetőgép" - ezt sokáig nem értettem, aztán elmondták, ha a vetőgép szép, attól a vetés még nem biztos, hogy az. Mama jó fej, huncut a mai napig! 

Hogy igazán "nagymama íze" legyen a hókiflinek, zsírt is használok a vaj mellett, valamint szigorúan fehér lisztet, porcukrot. Tök egészségtelennek hangzik, de olyan nagy szeretettel készítem és annyira jól esik megenni, hogy csak a javunkra válhat! 

A recept: 

25 dkg liszt

10 dkg zsír - általában liba-, vagy mangalicazsírt használok, a sertészsír ízét nem szeretem

10 dkg vaj

10 dkg darált dió vagy mandula

vaníliakivonat / vaníliáscukor / vaníliarúd kikapart magja

8 dkg cukor

3 gr só - egy csipet :)

1-2 ek tejföl

A lisztet összekeverem a dióval, a sóval, a cukorral, vaníliával és a zsiradékokkal elmorzsolom. Valószínűleg nem lesz egynemű, ezért kell a tejföl a tésztába. Ha nincs tejföl, tej is jó, azzal figyelni kell az állagot. Múltkor csak kókusztej volt itthon, azt löttyintettem bele - sima ügy! (Ekkor kezdtek el a különböző ízkombinációk megjelenni lelki szemeim előtt, erről majd később.)
Ha van időm, egy éjszakára beteszem a hűtőbe, ha azonnal akarom, akkor előveszem a türelmemet, mindenképpen hagyni kell dermedni hideg helyen. Addig a sütőt előmelegítem 180 fokra.

Diónyi gombócokat tépkedek, 5 centis hengereket formázok, közepén meghajlítom kifli formára. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezem, hagyok köztük helyet, nőni és terülni fognak, még úgy is, hogy se tojás, se szódabikarbóna nincs a tésztában. 

180 fokon 8-12 perc alatt megsülnek. Nálam akkor van kész, amikor az aljuk aranybarna. A sütőből kivéve nyersnek tűnhet, de levegőn megkeményedik. Forrón vaníliás porcukorba mártogatom őket és a gyönyörű karácsonyi dobozomba pakolom a kifliket. Amelyik törik, azt megeszem!

Csodás ajándék Szeretteinknek! Vagy magunknak :)

Az áldásos citromos víz

Amióta Szüleimtől kaptam egy csodálatos kapszulás kávéfőzőt, még inkább szerelmes vagyok a kávéba. Szeretem az ízét, a hatásáról nem is beszélve... feldob, kicsit talán addiktív is tud lenni számomra. Isteni reggel kávéillatra ébredni, és álmosan szürcsölve készülni az aznapi teendőkre. 

De! Mert van egy nagy de. Vannak olyan napok, amikor nem kívánom a kávét. Éhgyomorra fogyasztva már nem bírom, és van, hogy inkább rosszul leszek tőle, áldásos hatásaiból semmit nem érzek. Szívdobogás, furcsa gondolatok, zakatolás.. kinek kell ez? Így hát új alternatívák után kutattam, és szerencsére nem kellett messze mennem. Nagyjából a konyhaasztalig, ahol találtam citromot és kicsit kutattam az emlékeim között is. 

Amikor néhány évvel ezelőtt az egészséges életmód 100%-os híve voltam (most is az vagyok, de már nem csak az étel oldaláról közelítem), mindent kipróbáltam, ami bio, ami fogyaszt, ami... ami furcsa :)

A következő tippem nem olyan furcsa, egyszerű citromos víz, csak éppen melegen. Sokat olvasgattam mostanság, hogyan lehetne gyengéden indítani a napot, amivel meghagyom a szervezetem természetes ébredését, de valamennyire észhez is térek. A gyomor ébredés után szereti a langyos, ill. meleget, ez egyébként az egész szervezetet felébreszti. Ha egy kicsit tudományos oldalról nézzük, akkor a meleg víz átnedvesít, tisztítja a szöveteket, valamint fellazítja és kiöblíti a pangó testnedveket. A citrom pedig, bár savanyú, a szervezetbe kerülve lúgosít, zsírégető, erősíti az immunrendszert, segíti a méregtelenítést. 

Fontos, hogy ne egyszerre húzzuk le, kortyoljuk és érezzük, ahogy a gyomorba érkezik a víz, és átmelegszünk. Ez nem egy szeánsz, simán belefér a reggeli teendőkbe. Hihetetlen, de annyira felébreszt, mint a kávé, istenien érzem magamat tőle. 

A "recept":

3 dl víz

negyed citrom, vagy lime frissen facsarva - bolti citromlé kizárt! 

Csaphideg és forralt vizet olyan arányban öntök össze, hogy iható meleg víz legyen. Semmiképp se forró, kellemes érzés legyen belekortyolni. Ebbe facsarom a citrus levét, megkavarom és már iszom is. Van, hogy a citromot erősnek érzem, ilyenkor  a lime a befutó. 

Aki ezt nem bírja, tegyen bele 1 kávéskanál mézet (én reggel nem ehetek cukrot). 

Nem kell ám a kávéról lemondani, a meleg citromos víz után jöhet a napi koffeinadag! Épp csak jobbat teszel magaddal és a gyomroddal, ha nem éhgyomorra iszod a fekete nedűt, hanem előtte felkészíted a gyomrodat. 

Nagyjából egy hónapja iszom reggelente a meleg citromos vizet, jól érzem magamat tőle. Próbáljátok ki Ti is! 

Sárgarépafőzelék... megőrültem tán?

Nem, nem őrültem meg, csak új kapukat nyitogatok. 

Múlt héten baráti vacsorán krumplifőzelék volt a menü, amit a Férj készített (nem az enyém!), és a gurmé társaság sosem tűr holmi egyszerű babérleveles változatot. Akkor az kókusztejjel készült, a tejtermék kerülése végett, valamint volt otthon egy kis curry, hát került bele az is. Úgy belaktunk este kilenckor, hogy utána dőltünk, és a nevetéstől is - nem a fűszertől, csak a sztorik miatt. 

A hűtőmben várakozott jó sok répa, amit hol nyersen ropogtattam, hol borsófőzelékbe főztem, de csak nem akart fogyni. Gondoltam, megsütöm, de azt mostanság uncsinak érzem. Tél lévén szeretem a szószos ételeket, legyen szó mártásról, sűrű levesről és ugye itt van nekünk a főzelék. Kattantak is agyamba a fent említett hozzávalók. Kókusztej általában van itthon (mint egy jó magyar konyhában, ugye?!), és curry is... Sütöttem hozzá bacon szeleteket, ami chips szerű lett, ugyanis a sütőből kivéve keményre hűl a levegőn. 

A recept: 

1 fej vöröshagyma
60 dkg sárgarépa
1 tk curry fűszer 
fél tk kurkuma
1 tk só
frissen őrölt bors
víz, amivel a répát felengedem
liszt, amivel a végén enyhén besűrítem
1 dl kókusztej, illetve ízlés, vagy érzés szerint
1 ek olívaolaj, vagy 1 tk vaj

opcionális: baconszeletek feltétnek, vagy pirított kesudió

A hagymát a zsiradékon, kis lángon üvegesre sütöm, ne barnuljon meg! A répát meghámozom, majd csíkokra vágom, ha jobban tetszik karikákra, akkor természetesen az is jó. Nálunk otthon Anyukám mindig megkérdezte Apukámat, milyenre vágja éppen a krumplit... volt is belőle vita, ha a kérdés néhanapján elmaradt. Mert persze mindig a másik forma kellett.

Amikor a hagyma elkészült, rárakom a sót, a curryt és a kurkumát, 1-2 perc alatt átforgatom, így a fűszerek aromája jobban érezhető lesz. A répaszeleteket is rárakom és most nagy lángon néhány percig újra sütöm. A répa szerintem nagyon finom, ha kicsit odakap, nem lesz keserű, hanem édes. Persze, nem kell leégetni :) 

Felöntöm annyi vízzel, éppenhogy ellepje, és fedő alatt 10-15 perc alatt puhára főzöm. Lehet vajpuha, vagy maradhat roppanósabb, kedvünk szerint. 

A kókusztejet a liszttel és egy habverővel elkeverem, a levesből egy kicsit kiveszek és a forró lével felöntöm, ezzel is elkeverem - fontos, hogy a liszt ne legyen csomós. Elhivatottak a főzeléket önmagával is sűríthetik, amikor is harmadát összeturmixoljuk, ebbe tesszük a kókusztejet, lisztet nem használunk és visszaöntjük a répaszeletekre a sűrű masszát. 

Visszatérve az én változatomhoz: a kókusztejes-lisztes levet visszaöntöm és fakanállal kevergetem, amíg besűrűsödik. Frissen őrlök rá borsot, az én ízlésem szerint nem sokat. 

A baconszeleteket tepsibe raktam és 180 fokon megsütöttem a sütőben. Ugyanígy a tűzhelyen, serpenyőben is megsüthetjük, nagyon kevés zsiradékon. A bacon mellett pirított szezámmaggal tálaltam. 

Különleges, és visszaadja a "főzelék-fílinget". A színétől teljesen extázisba esem. 

Egyszerű és gyors vacsora, pasiknak szelet húst is süthetünk mellé. 

Rozmaringos kacsacomb

Visszatérek. Hiányzik a blog írás és több helyről is megkaptam, hogy írjak újra, mert szeretnék olvasni a blogot. Minden nap eszembe jut és mivel majd' minden nap főzök, így talán lenne is mit feltölteni... 

A héten ünnepeltem a menükkel, minden napra valami extrábbat főztem. Nem direkt, csak amikor már összeállt, mi főzök, nevettem, hogy ezek ünnepi kaják. Az egyik volt ez a fincsi kacsacomb, krumplipürével, párolt káposztával.

Amikor vasárnap leülök összeállítani a heti ételeket, az ízek repítik a fantáziámat. Sokszor aszerint válogatom össze, mi legyen a tányéron, hogy már a végeredményt látom, pl. csak a színeket és megkeresem hozzá a megfelelő alapanyagokat, zöldségeket. Előfordul, hogy 2-3 hozzávaló jut eszembe, a többit rögtönzöm. 

És hogy mit ünnepeltünk? Az Életet, azt, hogy élünk! Ez persze eléggé sablon szöveg, és nem arra a "full optimizmusra" gondolok, amikor minden jó és szép, talán át is siklik a nehéz időszakokon és hirdeti az igét. Arra gondolok, hogy emberek vagyunk, érző lények, akiknek a lelkében dal van... és amit oly gyakran nem hallunk meg, mert bedarálnak a hétköznapok. Futunk a mókuskerékben, a vágyaink után, a félelmeink elől és alig nézünk körbe. Én is sokszor így élek... elkap a létfenntartás ösztöne, örömködöm a felhőimön és előfordul, hogy az élet apró szépségeit, az igazi értékeket nem veszem észre. Annyira nagy szavak ezek, de tényleg ezek teszik boldoggá a mindennapokat! 

A reggel 6 órás kelés sokszor nagyon nehéz, de amikor kinyitom az ablakot és meglátom, milyen csodás, hogy köd ereszkedett a tájra, jól leszek. A zöldségesnél mindig viccelődnek a fiúk, múltkor pedig a buszmegállóból elvittem egy hölgyet, mert sokat várt a buszra és elkésett volna. Jó adni, emberségesen élni! A fájdalmakon pedig át kell égni. Ez hogy jön ide? Hát úgy, hogy a nehéz időszakokban nyílik ki igazán a szemünk.

Szóval az Élet szép! Együnk finomakat!

fotó: internet

Tehát. A kacsacomb mellé raktam citromgerezdeket is, ez a két fűszer isteni együtt. A rozmaring és a citrom is frissítő. A citromot jól ismerjük már, a rozmaringgal érdemes megbarátkozni. Ősidők óta jól ismert fűszer- és gyógynövény, javítja a memóriát és elűzi a rémálmokat - ahogy elődeink hitték. Nekem csak az éhségemet űzte el a kacsával, de azt nagyon jól! Egyébként idegerősítő, emésztésjavító és epeproblémákra kiváló. 

A recept: 

1 pecsenye kacsacomb/fő

néhány rozmaring ág

1 citrom, megmosva és gerezdekre vágva

só, bors

őrölt koriander (néhány csipet)

kacsa, vagy libazsír

A kacsacombokat megtisztítom az esetleges tollaktól, kicsit átmosom. Zsírját levágni nem érdemes, úgyis kisül és lesz mit tunkolni - mi is így tettünk :) Egymás mellé a tepsibe helyezem őket, sóval, borssal, a korianderrel átmasszírozom és közben becézgetem a combokat. Nem őrültem meg, de valahogy mindig kiszalad a számon egy-két kedves szó :) Elég a gondolat is, hiszen minden fejben dől el! Mellé rakok 2-3 evőkanál zsírt, a rozmaring ágakat, kb. 1 dl vizet, a citromgerezdeket és lezárom a tepsit alufóliával. Megy az előmelegített sütőbe, 160 fokon kezdem, így gyönyörűen megpuhul. Másfél, két órát biztosan sül és lehet, hogy a vizet is pótolhatjuk alatta. Úgyis elfő/elpárolog a víz, a végén csak a fűszeres zsír marad a tepsiben. A legvégén leveszem az alufóliát és megpirítom a bőrt. Néhány percet állni hagyom a tepsiben, mielőtt tálalom, csak hogy szokja a levegőt :)

A köretekről máskor írok. Jó étvágyat, finom napokat!