Zöldséges és sonkás kosárka

Mostanában azon kapom magamat, hogy igénylem magam körül a rendet. Rájöttem, hogy beágyazni mindössze 1 percet vesz igénybe, bár a háló csukott ajtaja eltakarhatná a rendetlenséget. Mégis jobb érzés így elindulni reggelente, nem felfordulást hagyni magam után. Megfordul bennem is, hogy hisz' nem látja senki, este úgyis visszabújok... csak épp így megadom a lehetőséget a körforgásnak, az ágy is megpihen, amíg én dolgozom, hogy aztán nekem nyújthasson kényelmes fekhelyet.
És hogy kapcsolódik mindez a kosárkáimhoz? Úgy, kérem szépen, hogy szeretek ágyazni. Nyitott ablaknál kirázni az éjszaka elhullajtott darabkáinkat, lesimítani a lepedőn hagyott álomfoszlányokat és pár perces szellőztetéssel lélegezni hagyni a takarót. Mivel ez az érzés új számomra, elevenen él bennem. Épp ezért szerettem volna az ételkészítésben is megjeleníteni. Kerestem a módját, kis tésztakosárkák formájában meg is találtam. Készen kapható, leveles tészta kizárt volt, az "túl egyszerű". Ez csak annyit tesz ám, hogy szeretem magam elkészíteni a hozzávalókat. Így bízom a minőségben, E számoktól, fölösleges zsírtól mentes.
A Paprika magazin valamelyik őszi számában akadtam rá, ott egy darált húsos pite takarója volt ez a tészta. Én kosárkát készítettem belőle, ezzel ágyaztam meg a zöldségeknek.

A recept:

A tészta:

15 dkg vaj
1,6 dl víz
38 dkg liszt
1 kk só (én egy evőkanállal tettem bele)
opcionális: fűszerek

A vajat a vízzel lassú lángon felmelegítem. Amikor a vaj felolvadt, lehúzom a tűzről és a sóval elkevert lisztet fakanál segítségével beleforgatom, egynemű masszát keverek belőle. Lisztezett deszkára, munkalapra borítom, egy kicsit várok, hogy hűljön, aztán rugalmas tésztává gyúrom. Vékony lappá nyújtom, majd korongokat szúrok belőle egy forma vagy pohár segítségével. Kiolajozott muffintepsi mélyedéseibe teszem a tésztát, enyhén lógjon ki, így ez a rész finoman meg fog pirulni.
Fantasztikus állagú ez a tészta, egyszerű, így a recept már a fejemben van, úgyhogy bárhol, bármikor neki is tudok állni. Édesen is kipróbálom, már száguldoznak az ötletek a fejemben...

A töltelék:

- Sonka, borsó, kelkáposzta, só
- sütőtök, gomba, kakukkfű, rozmaring, só, bors 
- tejszín, tojás, parmezán, só

A kosárkákat kétféleképpen töltöttem, nagyrészt a hűtőből a maradékokat használtam fel.
A sütőtököt meghámoztam és nagyon apró kockára vágtam. Olajozott tepsibe öntöttem, enyhén sóztam, összeforgattam az olajjal és 180-200 fokra a sütőbe toltam 20-30 percre. A kockák szerencsére nem estek szét, mondjuk hozzájuk sem értem ezen idő alatt. Közben a gombát megmostam, szeleteltem. Teflonserpenyőben kevés olajon elkezdtem pirítani, amiből párolódás lett, hiszen a gomba kiereszti a levét. Só, bors, kakukkfű, rozmaring került rá, majd feljebb vettem a lángot és hagytam, hogy a víz elpárologjon. Enyhén megpirítottam a gombát, majd összeforgattam a sült tökkel.

A húsos töltelékhez a borsót kevés sós vízben pár perc alatt megfőztem. Közben a feketeerdei sonkát kockára vágtam és a serpenyőbe dobtam, nagyon kevés olajat szórtam rá. Kavargatva átpirítottam, majd egy keverőtálba tettem.
Találtam a hűtőben maradék kelkáposztát is. Csíkokra vágtam, és persze, pirítottam ezt is. Ez annyira finom, hogy mostanában minden nap tudnám enni. A legegyszerűbb és legízletesebb köret idén télen: hevített olívaolajra dobom a szeletelt kelkáposztát, várok, amíg sercegni kezd, majd elkezdem forgatni. Sózni sem szükséges, önmagában isteni. Maradhat nagy lángon, bár ha égeti a káposztát, vegyük lejjebb. Akkor jó, ha a káposzta enyhén megbarnul, vagyis karamellizálódik. Ezt a finomságot a borsós-sonkás keverékhez öntöttem. Fűszereket nem adtam hozzá, a sonka és a kelkáposzta épp elég markáns.

Mindkét töltelékből bőven tettem a kosárkákba. Tejszínt és tojást kézi habverő segítségével összekevertem, ízlés szerint reszelt parmezánsajt is lehet az egyveleg része. Figyelve, hogy ne fusson túl a kosárkákon, a zöldségek közé öntöttem. A zöldségek tetejére maradék sajtot szórtam.
180 fokon pirulásig sütöttem. 

Mennyei ebéd volt! Nagy tál nyers salátával ettük.

Gulyásleves - klasszikusok

Ráálltam az egyszerű ízekre. Ezen a héten paprikás krumpli, frankfurti leves és gulyásleves követték egymást. Jól esik a találkozás ezekkel a zsigereinkben is ott lévő ízekkel. Sokáig nem főztem magyaros ételeket, aztán kérésre elkezdtem és rájöttem, hogy imádok nokedlit csinálni, a pörköltöt a kisujjamból kirázom, a gulyáslevesnek pedig a szakértője vagyok. Minden fennhang nélkül! Magam is meglepődtem, hogy elsőre mennyire jól sikerültek ezek az ételek.
Továbbra is mondom, az alapanyag választáson áll vagy borul az egész. A mai gulyásleveshez álomszép, cafatoktól, fölösleges zsírtól mentes marhalábszárat kaptam. A hentes már messziről kacsintgat, múltkor rá akart beszélni egy angus bélszínre, 12ezer Ft/kg. Nagyon szívesen megkósoltam volna, de egy kis szeletért épp sokalltam 2100 Forintot. Majd egyszer!

Bár hagyományos ételről beszélünk, részemről nem marad ki belőle egy kis őrölt koriander. A héten mindenbe tettem és mondhatom, a mai modern konyha alapfelszereltsége. Hideg napokon kiválóan melegít. Nem érződik markánsan, csak plusz ízt hozzátesz. Ahogy a nagyok mondják: kerekíti. Kipróbálhatod otthon, nélküle és vele... sokkal inkább ott marad az íz a szádban, élvezetesebb lesz.

A recept:

50 dkg marhahús, egyébként pulykából is ugyanilyen finom
3 ek mangalica zsír
2 fej vöröshagyma
4 fej krumpli
4 szál sárgarépa
1 kis szál fehérrépa
zeller zöldje, vagy zellergumó
1 db paprika (aki szereti, lehet csípős)
2 db paradicsom
só, bors, köménymag, őrölt pirospaprika

A zsírt felhevítem vastag aljú lábasban. Rádobom a mini kockára vágott vöröshagymát és egy csipet só kíséretében elkezdem pirítani. Közben a húst apró kockára vágom, a krumplit, répát hámozom és tetszőleges formára vágom. Édesanyám a répát vékony csíkokra vágja, én kis karikára vagy fél karikára. A krumplit apró kockára. A fehérrépát is kockázom, akár két darabban belefőzöm - csak az íze fő bele, enni nem mindenki szereti.
Amikor a hagyma aranybarna színt kap, belezuttyintom a húst és fehéredésig párolom. Zsírjára visszapirítom, ekkor a darabolt TV paprikát is hozzáadom. Tovább pirítom, jöhet a félbevágott paradicsom. Ha kevés lenne a leve, bár a hús enged magából eleget, akkor meleg vízzel előzöm meg, hogy odakapjon.
Megszórom őrölt köménnyel, pirospaprikával, őrölt korianderrel, kevés borssal, felöntöm vízzel és elkezdem főzni. Kicsivel később beleteszem a zöldségeket,majd alacsony lángon, lefedve nekiveselkedek az órákon át tartó bugyogtatásnak. (Közben teszek, veszek, rizsfelfújtat készítek... második fogás gyanánt.) Ahogy haladunk előre, a leves egyre sűrűsödik, a hús puhul, a zöldségek vajpuhák lesznek. Óvatosan kavarom, nehogy széttörjem a zöldségeket.
Nekem minimum 2,5 órát volt a tűzön, de simán hagytam volna 3 órán túl is, ha nem lettünk volna annyira éhesek.










Friss, félbarna, ropogós héjú kenyérrel ettük. Annyira jól esett, hogy simán ennék holnap pörköltet... csak a változatosság kedvéért.

Étel, fűszerek, érzések

Gondolkodtatok már azon, mi is az étel? Van e jelentősége életünkben a tápláláson és az ízek érzékelésén kívül? Észrevetted, milyen új világokba vezetnek a fűszerek? Vagy, egy minőségi csokoládé mit nyit meg benned? Ettél már úgy húst, hogy a falatot kiváncsian forgatod a szádban, és közben azt figyeled, mit vált ki benned?

Ha valamit megmozdítottak benned a fenti kérdések, szimplán felkeltették az érdeklődésedet, hogy az étel és az ember kapcsolatát egy másik szemszögből is megtapasztalhasd, olvass tovább.

Itt egy kis írás Soma Mamagésától, az új, Afrodiziákumok című könyvéből... 

Vajon amikor megtagadunk, vagy nem szeretünk ízeket, mely részünket, vagy a világ mely részét nem fogadjuk el? 

És vajon ha megnyílunk új ízekre, mely lakatlan szobánkba nyithatunk be saját magunkban?

Vajon ha ugyanazokat a fűszereket használjuk mindig, akkor nem a megszokásaink rabjai leszünk-e? Szerintem sokan attól félnek, hogyha új ízekre, szokásokra, tájakra, ölelésre nyílnának, akkor túl sok minden borulna egyszerre. ( Persze mind e mögött ott van a szorongás is.)

De – mint minden - a Nap is ott van valamennyiőnkben. Van, akiben hét ágra süt, van akiben szürke felhők mögé van rejtve, és vannak, akiknél csak néhány sugár bújik ki mögülük. 

A belső Nap, a mindent beragyogó , tápláló, érlelő, testet- lelket melegítő élet, ami ott van minden ízben, épp úgy az ételben, mint az élet milliónyi megélt és megéletlen helyzetében.

Kóstoltad már a kardamomot? Az édesköményt, a koriandert?

Jó együtt lenni azzal, akivel vagy? Vagy lehetne jobb? És vajon mitől? 

Sütötted már félig véresre a húst, belegondolva, hogy vajon te kikért, és milyen áldozatot hoztál, hoznál?

Ismered a vaníliarúd kikapart belsejének az illatát? És a kedvesed szagát? ( Nem, én nem a piperékre gondolok, inkább az egész napos közös kirándulás után a bőre natúr illatára.)

Gyönyörködtél már hosszan az egyedül álló almafában, belegondolva abba, hogy valójában milyen jó olyan erősnek lenni, hogy egyedül is gyökeret eresszünk a világban?

Kevertél és sütöttél már össze chilit, frissen reszelt gyömbért és fokhagymát? És választottad már szét az igaz érzéseidet a megszokástól, félelmektől, kishitűségtől? 

Figyelted már alaposabban a sercegő olajban fonnyadó hagymát, vagy ahogyan benned összetöpörödik a vágy, nem csak a szeretkezés utáni, de maga az életvágy?

Mert ha az életvágy áramlik bennünk, akkor a bennünk lakó vágy is pontosan tudja, hol van a helye, mikor és miként jelenjen meg. A főzésben, az evésben, a zene hallgatásában, az ölelésben, tavasszal a bodza virág begyűjtésében, a munkában, új gondolatok befogadásában, a másik felé fordulásban. 

Igen, ez maga a harmonikus lét egyik alapja: ha a vágy, a szenvedély épp ott jelenik , élődik meg, ami a bennünk levő élet áramlásában számunkra a legjobb. 

És bizony ebben – de ezt tudjuk is- az étel, mint az élet testi szintű építőköve és hajtóanyaga igen meghatározó.

S mint ahogy jó szabó tudja, hogy hol szűkítsen a ruhán, vagy engedjen ki belőle, mely pontján legyen az anyagból több, vagy kevesebb, ha éberek vagyunk, saját sorsunk mágusaiként mi is úgy szabhatjuk magunkra a vágyainkat, de még inkább megélésüket, ahogy jónak látjuk. ( De a vágynak van egy öntermészete is. Néha szeret „önmagától” is kirándulni…)

 

Waldorf saláta

Anyukám már tiniként rászoktatott a különböző zöld levelek és kevert saláták evésére. Persze jobban szerettem a chipset, de ki nem hagytam volna, amikor a szombati főzés közben nyers krumplit és karalábét ropogtattunk. A chipset hamar elhagytam, mivel maradandó nyomokat hagyott a combomon és hasamon.

A saláta azóta a kedvenceim közé került, szerencsére nem kötelességből eszem. Jobban szeretem köretként, mint a krumplit, bár önmagában egy sütőben sült krumplit talán még egy tál salátára sem cserélnék fel.  És ezt persze helyzet adja...

Lényeg a lényeg, hogy a saláta egészséges, ropog és finom. Amint egy kis napsugarat észlelek, máris nyúlok a nyers ételek után. Waldorf salátát készítettem, igencsak nagy adagban, és mind elfogyott. Nincsenek ellenemre a majonézes alapúak sem, arra azonban figyelek, hogy jó minőségű majonézből készítsem, inkább joghurttal, mint tejföllel keverem és a mustár is dijoni, nem valami flakonos nevesincs valami. (Nem tudom, mi lesz velem 20 év múlva, ha már most, 30 felé a minőség megszállottja kezdek lenni.)

Baconbe tekert csirkemell körete volt, így az ízes hús máris megkönnyebbült  a friss zöldségekkel.

A recept:

3 zöld alma
3 zellerszár 
egy marék pirított dió
3 ek majonéz
3 ek natúr joghurt
1 tk mustár
pár csepp citrom
csipet só, bors

A majonézt a joghurttal és a mustárral kézi habverő segítségével simára keverem. A selymesség érdekében a robotgép is előkerülhet. Ízesítem csipet sóval, borssal és citromlével. A megadott mennyiségek hozzávetőlegesek, az én ízlésemet tükrözik, bár én azt mondom, ez a majonézes alap épp csak a háttérben húzódjon és puhán kísérje az almát és a zellert.

Az almát megmosom, magházát eltávolítom. Nem hámoztam meg, hagy jusson a szervezetünkbe minél több vitamin. A zeller szárait letöröm a tövéről, alaposan megmosom, ügyelve, hogy a homoktól és sártól biztosan megtisztuljanak. Apróra vágom mindkét hozzávalót, közben a diót száraz serpenyőben alacsony fokozaton megpirítom, majd késsel ezt is felaprítom. A majonézes keverékkel összekeverem, és ha türelmetlen vagyok, egy evőkanállal rögtön elkezdem enni... kifejezetten evőkanállal, mert szeretek habzsolni és így minél jobban érezhetem az ízeket a számban. Íme, a hedonista énem! Nagyon szeretem az alma savanykás édességét, a zeller semmihez sem fogható friss ízét, a pirított dió pedig összeköti ezt a két ízt és mélységet, karaktert ad a salátának.

Ha egy kicsit tudok várni, lefedve beteszem a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek. Például amíg a hús elkészül a sütőben.

Gazdagító lencse

Nem vagyok babonás, de újév első napján mindig eszem lencsét. Tehát babonás vagyok... Ha nem is ezért, csak önmagáért is jó étek. Szeretem az ízét, és sokféleképpen variálható. A szokással ellentétben nem igényel egy napos áztatást, sőt áztatást sem. Egy óra, vagy amíg előkészülsz a hozzávalóval, pont elég neki. Hamar megfő, közben elkészítheted a feltétet, vagy a kanapéra kucorodhatsz egy jó könyvvel.

A recept:

1 fej hagyma
löttyintés olívaolaj
50 dkg lencse
3-4 babérlevél
só, bors, őrölt koriander, őrölt kömény
1 tk pirospaprika
mustár

A hagymát apróra vágom. Mostanában késes robotgéppel pillanatok alatt milliméter nagyságú szeletkéket kapok. A felhevített olívaolajra dobom, vigyázat, sercegni fog, esetleg köpködhet is. A késes robotgép a hagyma víztartalmát igencsak kicsapja, ezért tovább tart az üvegesre párolás. Kevés sót hozzátéve megakadályozhatjuk, hogy leégjen a hagyma.
Amikor a víz elpárolgott, pirospaprikát szórok rá, és tovább fűszerezem borssal, babérlevéllel, kevés korianderrel és köménnyel. Utóbbi kettőből csak az ízek kerekítése végett teszek hozzá, egyébként nagyon jól passzolnak a lencsével. A fűszerekkel szórt hagymát visszateszem a tűzre és kicsit felhevítem, így adják ki igazi aromájukat. Beleteszem a leszűrt és átmosott lencsét. Felengedem kicsivel több vízzel, mint ami ellepi, majd feltekerem a lángot, fedővel lefedem, hogy hamar felforrjon. A víz mennyiségét még nem tapasztaltam ki, igazság szerint nem is figyeltem rá, "csak úgy" főztem... mindenesetre figyelj rá, mert hamar leéghet a lencse. Amikor felforrt, akkorára veszem a lángot, hogy kedvesen bugyogjon a lencsefőzelék. Nem szabad gyorsan főzni, mert itt is érvényes, hogy zavaros lesz és ázott ízű, valamint szétesnek a lencseszemek. Ha szükséges, sóval ízesítem.
Nem hagyom nagyon magára, időnként megkeverem és megdícsérem a kis lencseszemeket, hogy milyen ügyesen főnek.
A lencse főzési ideje, egy órás áztatással kb. 30-40 perc, lencsétől függően lehet több is.
Puhulás után egy merőkanálnyit kiveszek a főzelékből, elkeverem benne a mustárt, és visszateszem  a főzelékbe. Én ecettel soha nem próbáltam, ennyire savanyítani nem szeretem.
Nem passzírozom, nem turmixolom, nem rakok hozzá lisztet, sem tejfölt... csak úgy magában, egyszerűen.

Mosolygós, boldog új évet kívánok!

A lencséről azt mondják, nem fogyókúrás étel. Szerintem ez tökmindegy, ha ízlik és jól esik, akkor enni kell (persze kivétel ez alól a junk food). A lencse tápanyagokban dús, jól emészthető és tele van növényi fehérjével. Már ezért is jó enni, a karácsonyi időszak után nem igazán vágyunk húsra, de a fehérje nélkülözhetetlen az étrendből és könnyed táplálék lesz gyomrunknak. Lassan felszívódó szénhidrátforrás, szóval a diétázók egyék gyakran. Amúgy meg mindenki, mert hasznos, változatosan elkészíthető és fiiinooooom.