Gondolkodtatok már azon, mi is az étel? Van e jelentősége életünkben a tápláláson és az ízek érzékelésén kívül? Észrevetted, milyen új világokba vezetnek a fűszerek? Vagy, egy minőségi csokoládé mit nyit meg benned? Ettél már úgy húst, hogy a falatot kiváncsian forgatod a szádban, és közben azt figyeled, mit vált ki benned?
Ha valamit megmozdítottak benned a fenti kérdések, szimplán felkeltették az érdeklődésedet, hogy az étel és az ember kapcsolatát egy másik szemszögből is megtapasztalhasd, olvass tovább.
Itt egy kis írás Soma Mamagésától, az új, Afrodiziákumok című könyvéből...
Vajon amikor megtagadunk, vagy nem szeretünk ízeket, mely részünket, vagy a világ mely részét nem fogadjuk el?
És vajon ha megnyílunk új ízekre, mely lakatlan szobánkba nyithatunk be saját magunkban?
Vajon ha ugyanazokat a fűszereket használjuk mindig, akkor nem a
megszokásaink rabjai leszünk-e? Szerintem sokan attól félnek, hogyha új
ízekre, szokásokra, tájakra, ölelésre nyílnának, akkor túl sok minden
borulna egyszerre. ( Persze mind e mögött ott van a szorongás is.)
De – mint minden - a Nap is ott van valamennyiőnkben. Van, akiben hét
ágra süt, van akiben szürke felhők mögé van rejtve, és vannak, akiknél
csak néhány sugár bújik ki mögülük.
A belső Nap, a mindent
beragyogó , tápláló, érlelő, testet- lelket melegítő élet, ami ott van
minden ízben, épp úgy az ételben, mint az élet milliónyi megélt és
megéletlen helyzetében.
Kóstoltad már a kardamomot? Az édesköményt, a koriandert?
Jó együtt lenni azzal, akivel vagy? Vagy lehetne jobb? És vajon mitől?
Sütötted már félig véresre a húst, belegondolva, hogy vajon te kikért, és milyen áldozatot hoztál, hoznál?
Ismered a vaníliarúd kikapart belsejének az illatát? És a kedvesed
szagát? ( Nem, én nem a piperékre gondolok, inkább az egész napos közös
kirándulás után a bőre natúr illatára.)
Gyönyörködtél már hosszan az
egyedül álló almafában, belegondolva abba, hogy valójában milyen jó
olyan erősnek lenni, hogy egyedül is gyökeret eresszünk a világban?
Kevertél és sütöttél már össze chilit, frissen reszelt gyömbért és
fokhagymát? És választottad már szét az igaz érzéseidet a megszokástól,
félelmektől, kishitűségtől?
Figyelted már alaposabban a sercegő
olajban fonnyadó hagymát, vagy ahogyan benned összetöpörödik a vágy, nem
csak a szeretkezés utáni, de maga az életvágy?
Mert ha az
életvágy áramlik bennünk, akkor a bennünk lakó vágy is pontosan tudja,
hol van a helye, mikor és miként jelenjen meg. A főzésben, az evésben, a
zene hallgatásában, az ölelésben, tavasszal a bodza virág
begyűjtésében, a munkában, új gondolatok befogadásában, a másik felé
fordulásban.
Igen, ez maga a harmonikus lét egyik alapja: ha a
vágy, a szenvedély épp ott jelenik , élődik meg, ami a bennünk levő élet
áramlásában számunkra a legjobb.
És bizony ebben – de ezt tudjuk is- az étel, mint az élet testi szintű építőköve és hajtóanyaga igen meghatározó.
S mint ahogy jó szabó tudja, hogy hol szűkítsen a ruhán, vagy engedjen
ki belőle, mely pontján legyen az anyagból több, vagy kevesebb, ha
éberek vagyunk, saját sorsunk mágusaiként mi is úgy szabhatjuk magunkra a
vágyainkat, de még inkább megélésüket, ahogy jónak látjuk. ( De a
vágynak van egy öntermészete is. Néha szeret „önmagától” is kirándulni…)
tuti:)
VálaszTörlés