2014. november 29., szombat

Hókifli - a szezon legkelendőbb darabja

Beköszönt a tél, máris tekergőznek a szemem előtt a kis kiflikék. Nagymamám jut eszembe, akit pár hete köszöntöttünk fel 92. születésnapján. Ő "cukorbamártogatósnak" hívta, és nem csak kifli formában készítette. Emlékszem, ahogy a meleg sütit a cukorba tette, az ráolvadt, kislányként imádtam. Mindeközben az ebédlőasztalnál ültünk, Mama sokat viccelődött, vidéki lány lévén rengeteg anekdotát, történetet mesélt a falubeliekről. Például Leáról, aki olyan ügyes volt, hogy kétszer habart a kávéba... ebben az a poén, hogy a kávét nem habarják... Mama mindig mondta nekem: "egyél kislányom, szép a vetőgép" - ezt sokáig nem értettem, aztán elmondták, ha a vetőgép szép, attól a vetés még nem biztos, hogy az. Mama jó fej, huncut a mai napig! 
Hogy igazán "nagymama íze" legyen a hókiflinek, zsírt is használok a vaj mellett, valamint szigorúan fehér lisztet, porcukrot. Tök egészségtelennek hangzik, de olyan nagy szeretettel készítem és annyira jól esik megenni, hogy csak a javunkra válhat! 



A recept: 

25 dkg liszt
10 dkg zsír - általában liba-, vagy mangalicazsírt használok, a sertészsír ízét nem szeretem
10 dkg vaj
10 dkg darált dió vagy mandula
vaníliakivonat / vaníliáscukor / vaníliarúd kikapart magja
8 dkg cukor
3 gr só - egy csipet :)
1-2 ek tejföl

A lisztet összekeverem a dióval, a sóval, a cukorral, vaníliával és a zsiradékokkal elmorzsolom. Valószínűleg nem lesz egynemű, ezért kell a tejföl a tésztába. Ha nincs tejföl, tej is jó, azzal figyelni kell az állagot. Múltkor csak kókusztej volt itthon, azt löttyintettem bele - sima ügy! (Ekkor kezdtek el a különböző ízkombinációk megjelenni lelki szemeim előtt, erről majd később.)
Ha van időm, egy éjszakára beteszem a hűtőbe, ha azonnal akarom, akkor előveszem a türelmemet, mindenképpen hagyni kell dermedni hideg helyen. Addig a sütőt előmelegítem 180 fokra.
Diónyi gombócokat tépkedek, 5 centis hengereket formázok, közepén meghajlítom kifli formára. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezem, hagyok köztük helyet, nőni és terülni fognak, még úgy is, hogy se tojás, se szódabikarbóna nincs a tésztában. 
180 fokon 8-12 perc alatt megsülnek. Nálam akkor van kész, amikor az aljuk aranybarna. A sütőből kivéve nyersnek tűnhet, de levegőn megkeményedik. Forrón vaníliás porcukorba mártogatom őket és a gyönyörű karácsonyi dobozomba pakolom a kifliket. Amelyik törik, azt megeszem!

Csodás ajándék Szeretteinknek! Vagy magunknak :)

2014. november 26., szerda

Az áldásos citromos víz

Amióta Szüleimtől kaptam egy csodálatos kapszulás kávéfőzőt, még inkább szerelmes vagyok a kávéba. Szeretem az ízét, a hatásáról nem is beszélve... feldob, kicsit talán addiktív is tud lenni számomra. Isteni reggel kávéillatra ébredni, és álmosan szürcsölve készülni az aznapi teendőkre. 
De! Mert van egy nagy de. Vannak olyan napok, amikor nem kívánom a kávét. Éhgyomorra fogyasztva már nem bírom, és van, hogy inkább rosszul leszek tőle, áldásos hatásaiból semmit nem érzek. Szívdobogás, furcsa gondolatok, zakatolás.. kinek kell ez? Így hát új alternatívák után kutattam, és szerencsére nem kellett messze mennem. Nagyjából a konyhaasztalig, ahol találtam citromot és kicsit kutattam az emlékeim között is. 
Amikor néhány évvel ezelőtt az egészséges életmód 100%-os híve voltam (most is az vagyok, de már nem csak az étel oldaláról közelítem), mindent kipróbáltam, ami bio, ami fogyaszt, ami... ami furcsa :)
A következő tippem nem olyan furcsa, egyszerű citromos víz, csak éppen melegen. Sokat olvasgattam mostanság, hogyan lehetne gyengéden indítani a napot, amivel meghagyom a szervezetem természetes ébredését, de valamennyire észhez is térek. A gyomor ébredés után szereti a langyos, ill. meleget, ez egyébként az egész szervezetet felébreszti. Ha egy kicsit tudományos oldalról nézzük, akkor a meleg víz átnedvesít, tisztítja a szöveteket, valamint fellazítja és kiöblíti a pangó testnedveket. A citrom pedig, bár savanyú, a szervezetbe kerülve lúgosít, zsírégető, erősíti az immunrendszert, segíti a méregtelenítést. 
Fontos, hogy ne egyszerre húzzuk le, kortyoljuk és érezzük, ahogy a gyomorba érkezik a víz, és átmelegszünk. Ez nem egy szeánsz, simán belefér a reggeli teendőkbe. Hihetetlen, de annyira felébreszt, mint a kávé, istenien érzem magamat tőle. 




A "recept":

3 dl víz
negyed citrom, vagy lime frissen facsarva - bolti citromlé kizárt! 

Csaphideg és forralt vizet olyan arányban öntök össze, hogy iható meleg víz legyen. Semmiképp se forró, kellemes érzés legyen belekortyolni. Ebbe facsarom a citrus levét, megkavarom és már iszom is. Van, hogy a citromot erősnek érzem, ilyenkor  a lime a befutó. 
Aki ezt nem bírja, tegyen bele 1 kávéskanál mézet (én reggel nem ehetek cukrot). 

Nem kell ám a kávéról lemondani, a meleg citromos víz után jöhet a napi koffeinadag! Épp csak jobbat teszel magaddal és a gyomroddal, ha nem éhgyomorra iszod a fekete nedűt, hanem előtte felkészíted a gyomrodat. 

Nagyjából egy hónapja iszom reggelente a meleg citromos vizet, jól érzem magamat tőle. Próbáljátok ki Ti is! 




2014. november 4., kedd

Sárgarépafőzelék... megőrültem tán?

Nem, nem őrültem meg, csak új kapukat nyitogatok. 
Múlt héten baráti vacsorán krumplifőzelék volt a menü, amit a Férj készített (nem az enyém!), és a gurmé társaság sosem tűr holmi egyszerű babérleveles változatot. Akkor az kókusztejjel készült, a tejtermék kerülése végett, valamint volt otthon egy kis curry, hát került bele az is. Úgy belaktunk este kilenckor, hogy utána dőltünk, és a nevetéstől is - nem a fűszertől, csak a sztorik miatt. 

A hűtőmben várakozott jó sok répa, amit hol nyersen ropogtattam, hol borsófőzelékbe főztem, de csak nem akart fogyni. Gondoltam, megsütöm, de azt mostanság uncsinak érzem. Tél lévén szeretem a szószos ételeket, legyen szó mártásról, sűrű levesről és ugye itt van nekünk a főzelék. Kattantak is agyamba a fent említett hozzávalók. Kókusztej általában van itthon (mint egy jó magyar konyhában, ugye?!), és curry is... Sütöttem hozzá bacon szeleteket, ami chips szerű lett, ugyanis a sütőből kivéve keményre hűl a levegőn. 




A recept: 

1 fej vöröshagyma
60 dkg sárgarépa
1 tk curry fűszer 
fél tk kurkuma
1 tk só
frissen őrölt bors
víz, amivel a répát felengedem
liszt, amivel a végén enyhén besűrítem
1 dl kókusztej, illetve ízlés, vagy érzés szerint
1 ek olívaolaj, vagy 1 tk vaj

opcionális: baconszeletek feltétnek, vagy pirított kesudió

A hagymát a zsiradékon, kis lángon üvegesre sütöm, ne barnuljon meg! A répát meghámozom, majd csíkokra vágom, ha jobban tetszik karikákra, akkor természetesen az is jó. Nálunk otthon Anyukám mindig megkérdezte Apukámat, milyenre vágja éppen a krumplit... volt is belőle vita, ha a kérdés néhanapján elmaradt. Mert persze mindig a másik forma kellett.
Amikor a hagyma elkészült, rárakom a sót, a curryt és a kurkumát, 1-2 perc alatt átforgatom, így a fűszerek aromája jobban érezhető lesz. A répaszeleteket is rárakom és most nagy lángon néhány percig újra sütöm. A répa szerintem nagyon finom, ha kicsit odakap, nem lesz keserű, hanem édes. Persze, nem kell leégetni :) 
Felöntöm annyi vízzel, éppenhogy ellepje, és fedő alatt 10-15 perc alatt puhára főzöm. Lehet vajpuha, vagy maradhat roppanósabb, kedvünk szerint. 
A kókusztejet a liszttel és egy habverővel elkeverem, a levesből egy kicsit kiveszek és a forró lével felöntöm, ezzel is elkeverem - fontos, hogy a liszt ne legyen csomós. Elhivatottak a főzeléket önmagával is sűríthetik, amikor is harmadát összeturmixoljuk, ebbe tesszük a kókusztejet, lisztet nem használunk és visszaöntjük a répaszeletekre a sűrű masszát. 
Visszatérve az én változatomhoz: a kókusztejes-lisztes levet visszaöntöm és fakanállal kevergetem, amíg besűrűsödik. Frissen őrlök rá borsot, az én ízlésem szerint nem sokat. 

A baconszeleteket tepsibe raktam és 180 fokon megsütöttem a sütőben. Ugyanígy a tűzhelyen, serpenyőben is megsüthetjük, nagyon kevés zsiradékon. A bacon mellett pirított szezámmaggal tálaltam. 

Különleges, és visszaadja a "főzelék-fílinget". A színétől teljesen extázisba esem. 
Egyszerű és gyors vacsora, pasiknak szelet húst is süthetünk mellé. 




2014. október 24., péntek

Rozmaringos kacsacomb

Visszatérek. Hiányzik a blog írás és több helyről is megkaptam, hogy írjak újra, mert szeretnék olvasni a blogot. Minden nap eszembe jut és mivel majd' minden nap főzök, így talán lenne is mit feltölteni... 

A héten ünnepeltem a menükkel, minden napra valami extrábbat főztem. Nem direkt, csak amikor már összeállt, mi főzök, nevettem, hogy ezek ünnepi kaják. Az egyik volt ez a fincsi kacsacomb, krumplipürével, párolt káposztával.
Amikor vasárnap leülök összeállítani a heti ételeket, az ízek repítik a fantáziámat. Sokszor aszerint válogatom össze, mi legyen a tányéron, hogy már a végeredményt látom, pl. csak a színeket és megkeresem hozzá a megfelelő alapanyagokat, zöldségeket. Előfordul, hogy 2-3 hozzávaló jut eszembe, a többit rögtönzöm. 

És hogy mit ünnepeltünk? Az Életet, azt, hogy élünk! Ez persze eléggé sablon szöveg, és nem arra a "full optimizmusra" gondolok, amikor minden jó és szép, talán át is siklik a nehéz időszakokon és hirdeti az igét. Arra gondolok, hogy emberek vagyunk, érző lények, akiknek a lelkében dal van... és amit oly gyakran nem hallunk meg, mert bedarálnak a hétköznapok. Futunk a mókuskerékben, a vágyaink után, a félelmeink elől és alig nézünk körbe. Én is sokszor így élek... elkap a létfenntartás ösztöne, örömködöm a felhőimön és előfordul, hogy az élet apró szépségeit, az igazi értékeket nem veszem észre. Annyira nagy szavak ezek, de tényleg ezek teszik boldoggá a mindennapokat! 
A reggel 6 órás kelés sokszor nagyon nehéz, de amikor kinyitom az ablakot és meglátom, milyen csodás, hogy köd ereszkedett a tájra, jól leszek. A zöldségesnél mindig viccelődnek a fiúk, múltkor pedig a buszmegállóból elvittem egy hölgyet, mert sokat várt a buszra és elkésett volna. Jó adni, emberségesen élni! A fájdalmakon pedig át kell égni. Ez hogy jön ide? Hát úgy, hogy a nehéz időszakokban nyílik ki igazán a szemünk.
Szóval az Élet szép! Együnk finomakat!


fotó: internet


Tehát. A kacsacomb mellé raktam citromgerezdeket is, ez a két fűszer isteni együtt. A rozmaring és a citrom is frissítő. A citromot jól ismerjük már, a rozmaringgal érdemes megbarátkozni. Ősidők óta jól ismert fűszer- és gyógynövény, javítja a memóriát és elűzi a rémálmokat - ahogy elődeink hitték. Nekem csak az éhségemet űzte el a kacsával, de azt nagyon jól! Egyébként idegerősítő, emésztésjavító és epeproblémákra kiváló. 

A recept: 

1 pecsenye kacsacomb/fő
néhány rozmaring ág
1 citrom, megmosva és gerezdekre vágva
só, bors
őrölt koriander (néhány csipet)
kacsa, vagy libazsír

A kacsacombokat megtisztítom az esetleges tollaktól, kicsit átmosom. Zsírját levágni nem érdemes, úgyis kisül és lesz mit tunkolni - mi is így tettünk :) Egymás mellé a tepsibe helyezem őket, sóval, borssal, a korianderrel átmasszírozom és közben becézgetem a combokat. Nem őrültem meg, de valahogy mindig kiszalad a számon egy-két kedves szó :) Elég a gondolat is, hiszen minden fejben dől el! Mellé rakok 2-3 evőkanál zsírt, a rozmaring ágakat, kb. 1 dl vizet, a citromgerezdeket és lezárom a tepsit alufóliával. Megy az előmelegített sütőbe, 160 fokon kezdem, így gyönyörűen megpuhul. Másfél, két órát biztosan sül és lehet, hogy a vizet is pótolhatjuk alatta. Úgyis elfő/elpárolog a víz, a végén csak a fűszeres zsír marad a tepsiben. A legvégén leveszem az alufóliát és megpirítom a bőrt. Néhány percet állni hagyom a tepsiben, mielőtt tálalom, csak hogy szokja a levegőt :)
A köretekről máskor írok. Jó étvágyat, finom napokat!



2014. július 18., péntek

Sütés nélkül készíthető karamell-csoki finomság

Hiába nyár, az édességek szezonja sosem jár le. Persze, persze a melegben inkább gyümölcsöt eszünk, na de alkalomadtán csak megkívánunk egy kis csokit! A sütőt idén nem bírom bekapcsolni, különben felforr a fejem, ami amúgy is sokszor ezer fokon ég. Hm.
Így hát ki "kellett" találnom valamit. Igaz, nem gondolkodtam, a legegyszerűbb hozzávalókkal dolgoztam.
Mondjam, milyen? Isteni, gyors és egyszerű.



A recept: 

Keksz alap:

33 dkg natúr vagy zabpelyhes keksz
20 dkg olvasztott vaj

Csokikrém:

25 dkg mascarpone
20 dkg 70% étcsoki, olvasztva
cukor, ízlés szerint

Karamellkrém:

3.5 dl tej
5 ek cukor
1 csomag főzhető karamelles pudingpor
5 dkg vaj

opció: 

Karamellkrém extra:

15 dkg cukor
3 ek víz
5 dkg vaj
10 dkg mascarpone

tetejére szóráshoz cukrozatlan kakaópor

A csokit felteszem vízfürdő fölé olvadni, a cukrot/mézet is hozzáadom, majd a mascarponéhez adom. Robotgéppel egyenletessé keverem, és beteszem a hűtőbe.
A kekszet késes robotgépben apróra őrlöm, majd hozzácsurgatom az olvasztott vajat és kanállal, vagy spatulával összekeverem (a forró vaj nagyon tud égetni...). Beleegyengetem a tepsibe, kézzel lenyomkodom.
Néhány evőkanál tejjel elkeverem a pudingport és a cukrot, a maradékot felteszem forrni. Amikor gyöngyözően forr, hozzáadom és keverem, amíg besűrűsödik. A vajat két evőkanál cukorral habosítom és a pudingporhoz keverem.
Az extra változat karamellt azoknak ajánlom, akik nem csípik a keményítőt, eredeti dolgokra vágynak. Kérdés, a cukor mennyire az...?! Szóval a cukorból és a vízből sötét karamellt készítek, ott kell állni mellette, közepes lángon főzni, végig kavargatni. A tűzről levéve hozzáadom a vajat és további keverés mellett hagyom, hogy elolvadjon. Ezt a mascarponéhoz adom, ekkor egy kissé híg masszát fogok kapni.
A csokikrémet a kekszalapra kanalazom, elsimítom a tetejét. Erre teszem a karamellt, a pudingos és az extra változat is jó! Aki nagyon szereti magát, a két fajta karamellt keverje össze... elég jó lesz a végeredmény.
A karamell réteg tetejét kakaóporral szórom, és fóliával lefedve megy a hűtőbe, csak a karamell ne legyen tűzforró (bár a mascarponéval keverve hűlni fog).
Egy éjszaka, vagy egy nap pihenés után szeletelhető, és ahogy a fotók mutatják, elég kelendő. Még a fotó is kiment a fejemből, úgy "rácuppantunk".




2014. május 31., szombat

Citromos-áfonyás torta

Az úgy kezdődött, hogy múlt szombaton barátnős napot tartottunk. Sütiztünk és cipőt vásároltunk. Csak a szokásos női dolgok... A süteményt a Cake Shopban ettük, ahol szebbnél szebb finomságokat találtunk. A választás kicsit nehéz volt, de sokkal könnyebb, mint a cipőboltban... Barátnőm citromkrémes habos pitét evett, nekem az áfonyás-citromos tortán akadt meg a szemem. Puha piskóta, belül áfonya szemek, amik pinkre színezték a tésztát, kívül pedig citromos krém. Eszembe sem jutott lefotózni, csak élvezkedtünk. 
Már utána tudtam, hogy ebből lesz saját verzió is. Arra, hogy az áfonyaszemek hogyan kerülnek a süti közepébe, csak utólag jöttem rá... így én a klasszikus módon készítettem, gyorsaság szempontjából is: sütöttem egy joghurtos piskótát, kihűtöttem, félbevágtam és áfonyalekvárral megkentem. A kedvenc citromos mascarpone krémemmel bevontam, tetejét áfonyaszemekkel és egy karika citrommal díszítettem. 
Azt mondták az éhes szájak, hogy rég ettek ilyen finomat. Nekem ilyen szavakra mindig pillangózik a lelkem!



A recept:

20 dkg cukor
25 dkg liszt
8 dkg vaj
2 dl tejföl/joghurt
3 tojás szétválasztva
1 kk vaníliakivonat
1 kk citromkivonat, vagy 1 citrom reszelt héja
1 cs sütőpor
1 csipet só
5 dkg szárított, őrölt narancshéj
1 kk kardamom
opció: 1 kk mangópor

A krém:

250 gr mascarpone
2 citrom leve
1 lime leve
1-2 ek tejföl/joghurt, lazítani a krémet
3 ek porcukor

1 doboz kék áfonya (nálam 12 dkg)
1 üveg áfonyalekvár

A fehérjét az egy csipet sóval felverem, amikor félkemény, hozzáadok 2 kanál cukrot és folytatom. Mosogatás-spórolás szempontjából kezdem a fehérjével, mert a fehérjés habverővel belenyúlhatok a sárgájába, fordítva viszont nem. Szeretem, ha gyorsan haladnak a dolgok és igyekszem praktikus lenni (amúgy tökre hajlamos vagyok elúszni és csak úgy lebegni, de a süti sütés más...).
A fehérje vár a sorára, közben a sárgáját a cukorral, a vaníliakivonattal fehéredésig keverem, először kis fokozaton, majd gyorsítok. Hozzáadom a tejfölt, a citromhéjat/citromkivonatot, a puha vajat és újra elkeverem. A puha vaj nálam majdnem olvasztott volt, így is minden rendben volt a tésztával. 
A recept másképp írta, én ennél a pontnál a fehérje harmadát beleforgattam, és csak ezután szitáltam a lisztet a sütőporral és a fűszerekkel. Ha a sárgája-tejföl egyvelegbe rakom a lisztet, kemény lesz és a fehérje nehezen lazítja fel. Így azonban még folyós lesz a tészta, igazi piskóta állag.
Kardamom a Cake Shopos sütiben is volt, a mangópor és a szárított őrölt narancshéj pedig aktuális kedvenceim. Ezektől lesz ízélmény ez a torta.
Sütőpapírral bélelt tortaformába teszem és 175 fokon 40-45 percig sütöm. 

Ezalatt van időm elkészíteni a krémet. A mascarponét az összes többi hozzávalóval elkeverem. A mennyiség az én ízlésemet tükrözi, ugyanis szeretem a savanyú ízeket. Esetleg több cukrot el tudok bele képzelni, de fontos, hogy pikáns legyen. A krémet felhasználásig a hűtőbe rakom, szép kenhető keményre fog dermedni.
A tortát kihűtöm, félbevágom, áfonyalekvárral megkenem. Bevonom a fehér krémmel, körberakom az áfonyaszemekkel, közepére citromkarikát helyezek, annak közepébe pedig egy szem áfonyát biggyesztek. Visszateszem a hűtőbe fél órát, vagy fogyasztásig pihenni. 


A fotókat továbbra is okostelefonnal készítem, nulla fotós tudással. A színeken (még) nem tudok alakítani, most csak a teraszra rohantam és a korlátra tettem a szeletet. Semmi extra, csak a valóság! :) Olyan, mint egy mosolygós kisegér...

2014. május 27., kedd

Így lehet cuki egy étel: epres gombóc

Van, hogy rám tör a gombócozhatnék, olyankor több napon keresztül kerek vagy gömb alakú ételeket készítek. Jó érzés görgetni a két tenyerem között, mondjuk nálam ott kezdődik az alélás, amikor ezt a puha tésztát a kezembe veszem. Főleg, ha jól meg van főzve és át van törve a krumpli!
Édes kis nyalánkság egy könnyű zöldségleves után, epres gombóc formájában... Elkészítése ugyanaz, mint a sárgabaracké, csak a szezonalitás miatt cseréltem. A morzsa pedig extra adagban készül, mert külön is isteni.
Gombóc alaptésztáért Nyammm Zsófihoz mentem, Nála mindig van jóféle Nagyi vagy családi recept. Tönköly fehér liszttel is jó.
Úgy állj neki, hogy amikor egyiket majszolod, már nyúlsz a másik után...




A recept: 

Alap gombóc tészta:

1 kg burgonya
330 g liszt (300-400g , amennyit felvesz a tészta)
1 tojás
1 ek puha vaj
1 ek cukor
csipet só

A töltelék: 

20-25 db eper
fahéj, cukor

A hempergetéshez: 

200 gr zsemlemorzsa
100 gr darált mandula
Fahéj
Vaníliáscukor
Vaj, egy evőkanál

A krumplit héjában puhára megfőzöm, majd hideg víz alatt meghámozom. A hideg vizet a forró krumplik miatt engedem. Krumplinyomóval egyenletesen simára összetöröm. Nem használok turmixgépet, mert az ragacsossá, nyúlóssá tenné. Tálcán kihűtöm.
Közben a vajat serpenyőben felolvasztom, a morzsát, a mandulát beleszórom, a fahéjat és a cukrot is hozzáadom és elkezdem pirítani. Közepesen sötét barnán tetszik a végeredmény, kicsit ropogjon. A mandula finoman kiegészíti az ízeket. A vanília pedig a titkos összetevő, amint tudjuk. 
A krumpli kihűlt, keverőtálba teszem, elsőként a tojással, vajjal, sóval és a kevés cukorral elkeverem. A lisztet fokozatosan hozzáadom, és simára gyúrom. Zsófi 330 grammot ír, ez a mennyiség nekem is bevált.
A vizet egy kávéskanál sóval felteszem forrni.
Cipót, vagy hengert nem formázok, hanem csak úgy letépek a tésztából, majd kinyújtogatom a tenyeremben és beleteszem az epret egy csipet fahéjas cukorral. 
Amikor a víz gyöngyözően forr, beleengedem a gombócokat, edénytől függően 5-6 darabot. Amikor feljönnek a víz tetejére, onnantól fogva még 5-8 percig szoktam főzni, és egyet kiemelek, hogy ellenőrizzem a tészta állagát. Csöpögtetős lapát segítségével kiemelem a vízből, és a morzsára helyezem őket. Óvatosan, nagyon érzékeny kis teremtmények! Hagyom őket megpihenni, hűlni, ahogy szép sorban érkeznek a morzsába.
Plusz porcukrot szerintem nem igényel, mivel a morzsát is cukorral készítettem. Hedonistáknak vaníliaöntettel ajánlom...


2014. május 9., péntek

Mák-citrom-eper pite

Röpködnek a szemem előtt a különböző sütik... álmodozom. Színekről, ízkombinációkról, textúrákról, összetevőkről. Szívem szerint minden nap készítenék valami finomságot, de a megengedett adagot, a heti egy süteményt betartom. Általában. Ha nem, akkor pedig sütök kétszer (vagy többször!) és odaadom a Barátoknak.
Ezúttal citromkrémes-epres pohárkrémet terveztem, aztán a többség úgy döntött, hogy inkább süssek. Így avanzsált citromkrémes-epres pitévé az ötletem. Mák is került a tésztába, leginkább a színek miatt. Úgy gondoltam, egy fekete pöttyös alapon jobban mutat majd az élénk sárga citromkrém és a piros eper. 



A tészta páte sucrée (ejtsd: pát szükré), ami egy omlós jellegű cukrász tészta. Nagyon jó állagú, könnyen simul a formába és jól tartja a krémet. Érdemes felvenni az otthoni repertoárba! Ez a mennyiség kétszeres adag, mélyhűtőbe lehet tenni, két pitét, vagy egy pitét és aprósütit lehet készíteni belőle. Vagy, egyszerűen lefelezni az adagot:)



A recept:

A tészta:

200 gr vaj
200 gr porcukor
500 gr liszt - nálam 300 gr liszt és 200 gr mák
2 tojás
2 csomag vaníliás cukor/ 2 kk vaníliakivonat
fél kk só

A krém:

2 citrom reszelt héja és leve
1 lime leve
13-15 dkg cukor
2,5 dl tejszín
2 tojás
2 tojás sárgája
2 ek vaníliás pudingpor/ keményítő
opcionális: narancskivonat

tetejére díszítésként eper, félbevágva

Ha sima, nem kezeletlen citromot használok, akkor langyos szódabikarbónás vízbe áztatom a citromokat, hogy majd a héjukat nyugodt lelkiismerettel reszelhessem le. Kövezzetek meg, de ritkán veszek 1000 Forintos kezeletlen citromot... viszont érdemes megnézni a vizet, a szódabikarbóna mennyi mindent leold a héjáról!
A szobahőmérsékletű, puha vajat a porcukorral és vaníliás cukorral homogén krémmé keverem, fakanál segítségével. Egyenként hozzáadom a tojásokat, majd hozzászitálom a lisztet és a mákot is beleszórom. Amennyire lehetséges, összekeverem. Víz nem kell hozzá, a vaj és a tojások épp elég nedvességet adnak! A pulton tovább gyúrom a tésztát, de épp csak addig, amíg összeáll. A vaj hamar elolvad a kéz melegétől és ez nem tesz jót a tésztának, ezért dolgozunk gyorsan. Bucivá formázom, átlátszó fóliába csomagolom és a hűtőbe teszem pihenni 30 percre.
A krémhez a tojásokat, és a tojássárgákat kézi habverő segítségével elkeverem a tejszínnel. Lereszelem a citromok héját, belefacsarom a levüket, majd a lime levét is. A cukorral és a pudingporral is elkeverem. A tojások és a keményítő miatt szilárdul meg a sütőben a krém. A narancskivonat extra dolog, narancshéjjal lehet helyettesíteni. 
A pitetésztát enyhén lisztezett felületen kinyújtom, majd a formába egyengetem. Használok cakkos szélű, klasszikus piteformát, vagy egyszerű 20-22 cm tortaformát. Sütőpapírt teszek rá, nehezéknek sütőgolyókat, vagy rizst és lencsét, majd légkeveréses 160 fokon 20 percet sütöm, amíg a széle enyhén barnulni kezd. Langyosra hűtöm, beleöntöm a tejszínes-tojásos keveréket és óvatosan a sütő középső rácsára teszem. Ugyanezen a hőfokon kb. 30 perc alatt szilárdul meg a krém. Nekem az tetszik, ha nem barnul meg a krém teteje, ezért el kell kapni a pillanatot, amikor már nem folyós, és még szép sárga. 
Ezúttal minden rezdülésemmel a sütivel voltam, nagyon figyeltem, hogy tökéletes legyen. Mivel a születésnapomra készült! Éljen a 31!
A sütőből kivéve hagyom hűlni, majd félbevágott eprekkel díszítem.



2014. május 5., hétfő

Márványos brownie - a krémsajt és a csoki összeolvadása

Browniet sütni az egyik legegyszerűbb művelet, megenni pedig az egyik legnagyobb élvezet!



Legtöbbször egyszerű tésztákat, piskótát, kevert tésztát sütök, a krémes finomságok csak most kerültek elő nálam. Persze még ez sem nagyanyáink hosszú órákig készülő réteges sütije, de a sült tejszínes krémsajt eszméletlenül finommá teszi a browniet. Nincsenek rá szavak... az olvadós csoki és a puha sült krém találkozása mindenkit levesz a lábáról. A textúrák játéka, a lágyság szerintem szavakkal leírhatatlan.
Úgyhogy mielőbb kóstold meg!




...két falat közt elgondolkodhatunk a következőn...



A recept:

A tészta:

200 gr vaj
200 gr étcsoki, én 72 vagy 85 % kakaótartalmút szoktam használni
200 gr nádcukor, egyéb édesítő
4 nagy tojás
150 gr liszt
2 ek kakaópor
csipet szódabikarbóna
opció: fahéj, kardamom, magok pirítva-darabolva

Krémsajtos réteg:

200 gr krémsajt
2 sárgája
75 gr porcukor, persze nádcukor is jó
vaníliakivonat

A sütőt 180 fokra előmelegítem.
A vajat és a csokit gőz fölött felolvasztom, közben a tojásokat a cukorral habosítom a kézi mixer segítségével. Amikor a csoki és a vaj egynemű, és már nem tűzforró,a tojásokhoz adom, miközben azokat keverem, majd beleszórom a kakaót, a lisztet, a csipet szódabikarbónát és ezt is egyneművé kavarom.
Tudom, hogy a klasszikus brownie tésztába nem szokás szódabikarbónát és egyéb lazítót adni, én mégis kicsit könnyítek rajta ezzel a kevéske mennyiséggel.
Vajazott, sütőpapíros tepsibe öntöm.
A krémsajthoz teszem a tojássárgákat és a porcukrot/nádcukrot, a csokis tészta tetejére kanalazom, majd fakanál végével körkörösen egyiket a másikba forgatom, örvényeket formázok. Lehet játszani a mintákkal, ahogy jön, úgy szép lesz!
30-35 percig sütöm. A krémsajt beleolvad a csokiba, illetve a benne lévő tojássárgák miatt pudingossá válik, önmaga is egy réteg lesz. Hűlni hagyom, így könnyebben szeletelhető.
Vigyázat, veszélyesen finom!





2014. április 17., csütörtök

Mákos muffin maracuja krémmel

Sokszor szélsőséges vagyok az étkezésemben. Van, hogy rákattanok ízekre, alapanyagokra és akkor azt napokig eszem. A mákot nagyon szeretem, de sokszor elfelejtem, hogy egyáltalán létezik. Aztán amikor eszembe jut, veszek fél kilót, azzal eszem a joghurtot, helyettesítem vele a lisztet és még a salátámra is szórok belőle.
A maracuja, vagyis passiógyümölcs először Thaiföldön került a kezembe, az idegenvezetőnk, Aoi, minden trópusi finomságot megmutatott nekünk. Ez sok évvel ezelőtt volt, és nem is hagyott bennem maradandó nyomot. Addig a pontig, amíg a Culinarisban kapható maracuja zselét meg nem kóstoltam - ekkor elkezdtem emlékezni. Bár az már cukros és zselésítő is van benne, az ízélményért megéri.



És hogy a mák és maracuja hogyan találkozott? Nem tudom, talán pont egymás mellett voltak a konyhaasztalon és a viszonylag száraz mákos muffint fel szerettem volna dobni "valami" krémmel. 
A muffin tészta a legeslegjobb, még egy nagyon régi Paprika magazinból való, Baracskay Angéla  receptje. Az alaprecept 370 gramm lisztet ír, aminek egy részét mákra cseréltem.
Tökéletes arányok, fantasztikus állag!
Szóval mit süttök Húsvétra? 

A recept:

Muffin:

270 gr liszt
100 gr mák
6 gr sütőpor
150 gr cukor
80 gr vaj + a formába
5 gr só
3 tojás
150 ml író
1 tk vaníliakivonat
80 ml olaj
1 narancs héja
1 citrom héja

Maracuja krém:

Thursday Cottage Passion Fruit Curd - magyarul maracuja krém
250 gr mascarpone
1 kis doboz natúr joghurt
lime lé - ízlés szerint, ne nyomja el a maracuja ízét, de néhány csepp jól kiemeli
cukor, ízlés szerint


A lisztet a mákkal és a sütőporral elkeverem.
A cukrot a puha vajjal és a sóval robotgéppel kezdetben alacsony fokozaton keverem, amíg szépen elegyednek a hozzávalók. Ezután magas fokozatra kapcsolok és habosítom. 
A tojásokat, az írót, a vaníliát és az olajat egyneművé keverem, majd a vajas alaphoz öntöm. 
Hozzákeverem a mákos lisztet, belereszelem a citrom és a narancs héját, eldolgozom.
Könnyed állagú, kissé habos és mégis rugalmasan folyós tészta a végeredmény. 
Olajozott muffinformába kanalazom, kb a forma 3/4-éig érjen a tészta, mert nagyon szépen megemelkedik és ha túlfolyik a mélyedés peremén, akkor nem lehet szépen kiemelni. Aki papírkapszliba töltené, nyugodtan tegye! Nekem ez az adag mindig több, mint 12 darab. Szoktam belőle készíteni mini muffint is, az tényleg egy falat mennyország.


A krémhez a mascarponét és a joghurtot habverővel, vagy lusta napokon robotgéppel kikeverem, majd kb a fél üveg maracuja krémet hozzáadom. Nem elég 1-2 evőkanál... ez biztos! Tetszeni fog az íze, édeskés, savanykás, pikáns, amilyen a trópusokon a hirtelen támadt zivatar. Ahogy mondani szokás, a lime levével kikerekítem az ízét, és ha nem lenne elég édes, 1-2 evőkanál cukrot adok hozzá (bár a maracuja krém cukrozott!). 
A kihűlt muffinra teszem, vagy levágom a púpos tetejét, megtöltöm és azon nyomban beleharapok. 





2014. február 21., péntek

Kakaóscsiga kelt tésztából

Ha valakinek van olyan szerencséje, hogy péntek délután 5 óra helyett 2 órakor befejezi a munkáját, akkor álljon neki ebben az esős, szomorkás időben a hangulatjavító mennyei finom kakaós csigáknak. Mit nekünk bolti leveles tészta! Kicsit ropogós, és a közepén extra csokis.



A tésztakelesztés egy olyan műfaj, ami sokáig nem sikerült. Zöldfülűként a tejjel együtt melegítettem az élesztőt, persze forró lett, aztán csodálkoztam, hogy szivacsos a tészta. Ma már extra habosra kel az élesztőm, szóval haladok. Igazából a kelt tészta állaga, ami rabul ejti a szívemet... az a bársonyos, selymes érzés minden búmat, bánatomat feledteti. Egyre inkább megcsinálni élvezet, nem megenni. Szeretem, ha az étellel is az emberek kedvére tehetek.



Kelt tészta receptért hova máshova mennék, mint Limara Pékségébe. Ezt a receptet elejétől a végéig betartom.

A recept:


A tészta:

50 dkg finomliszt - fehér tönkölybúzaliszt és graham liszt keveréke

csipet só
3 ek. cukor - nádcukor
1 egész tojás
1 tojás sárgája
kb. 2,5 dl tej
2 dkg élesztő
8 dkg olvasztott vaj - szigorúan vaj és NEM margarin

A töltelékhez:

5 dkg olvasztott vaj

cukrozatlan kakaópor - 22 % kakaótartalmú
porcukor - én itt is nádcukrot használok


A tejet langyosra melegítem, belemorzsolom az élesztőt és 1 kanál cukrot adok hozzá. Hogy mit jelent a langyos tej? Jó érzés legyen az ujjunkat belemártani, kézmeleg, mondjuk így. Letakarom és kb 5 perc alatt habos lesz. Közben a liszthez hozzáadom a 3 evőkanál cukrot, a tojást és a sárgáját, egy kis kanál sót. Én a tésztájába is teszek vanília kivonatot, mit tegyek, enélkül nem süti a süti. 
A vajat takarék lángon felteszem olvadozni.
Amikor az élesztőm felfutott, a liszthez adom és a robotgép dagasztókarával elkezdem összegyúrni a tésztát. Sokáig dolgozok vele, amíg akár hólyagos lesz. Onnan látjátok, hogy jó az állaga, amikor szépen tekeredik a dagasztókaron a tészta. Nem fog felfutni rá. Ez Limara szerint 10 perc, talán én is csinálom annyi ideig, de megmondom őszintén, ennél talán türelmetlenebb vagyok, úgyhogy nálam legyen 8 perc.
A megolvadt vajat 3-4 adagban hozzáadom. Egy részét beleöntöm, beledolgozom a tésztába, ugyanúgy a dagasztókarral. Amikor az egészet felvette a tészta, jöhet a következő adag. A tészta a művelet végén el fog válni az edény falától és fantasztikus selymes lesz. 
Félrerakom keleszteni, virágos konyharuhával letakarom és hagyom duplájára nőni. 
Utána lisztezett felületen 3mm vastagságú téglalappá nyújtom és az 5 dkg olvasztott vajjal (ami a töltelékhez kell) megkenem. Erre kis szűrővel szórom a kakaóport, vastagon, hogy a tésztát teljesen fedje be és a széleire is jusson. Cukorral megszórom - a cukor mennyiségét nem számoltam még, úgy érzésre. Egyáltalán nem ritkásan, mondhatnám mindenhol legyen cukor is. De ne legyen túl édes sem, mert az is élvezhetetlenné teszi. Kövesd az érzésedet! 



A hosszabbik oldaláról feltekerem, szépen gondosan, hogy összetapadjon. 
Két ujjnyi vastag szeleteket vágok belőle és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem őket, egymástól kb 2cm távolságot hagyva, hogy legyen helyük kelni. 
Ekkor bekapcsolom a sütőt melegedni 180 fokra, közben a csigukat is pihentetem fél óráig, amíg újra megkelnek. 
20 perc alatt gyönyörűen megsülnek. Amikor kiveszem a sütőből, meleg langyos vaníliás tejjel megöntözöm mindegyiket. Ez azért fontos rész, mert így maradnak puhák a csigák. 
Le lehet mélyhűteni és komótos reggeleken a sütőben 5 perc alatt újra friss lesz.