És vajon ha megnyílunk új ízekre, mely lakatlan szobánkba nyithatunk be saját magunkban?
Vajon ha ugyanazokat a fűszereket használjuk mindig, akkor nem a
megszokásaink rabjai leszünk-e? Szerintem sokan attól félnek, hogyha új
ízekre, szokásokra, tájakra, ölelésre nyílnának, akkor túl sok minden
borulna egyszerre. ( Persze mind e mögött ott van a szorongás is.)
De – mint minden - a Nap is ott van valamennyiőnkben. Van, akiben hét
ágra süt, van akiben szürke felhők mögé van rejtve, és vannak, akiknél
csak néhány sugár bújik ki mögülük.
A belső Nap, a mindent
beragyogó , tápláló, érlelő, testet- lelket melegítő élet, ami ott van
minden ízben, épp úgy az ételben, mint az élet milliónyi megélt és
megéletlen helyzetében.
Kóstoltad már a kardamomot? Az édesköményt, a koriandert?
Jó együtt lenni azzal, akivel vagy? Vagy lehetne jobb? És vajon mitől?
Sütötted már félig véresre a húst, belegondolva, hogy vajon te kikért, és milyen áldozatot hoztál, hoznál?
Ismered a vaníliarúd kikapart belsejének az illatát? És a kedvesed
szagát? ( Nem, én nem a piperékre gondolok, inkább az egész napos közös
kirándulás után a bőre natúr illatára.)
Gyönyörködtél már hosszan az
egyedül álló almafában, belegondolva abba, hogy valójában milyen jó
olyan erősnek lenni, hogy egyedül is gyökeret eresszünk a világban?
Kevertél és sütöttél már össze chilit, frissen reszelt gyömbért és
fokhagymát? És választottad már szét az igaz érzéseidet a megszokástól,
félelmektől, kishitűségtől?
Figyelted már alaposabban a sercegő
olajban fonnyadó hagymát, vagy ahogyan benned összetöpörödik a vágy, nem
csak a szeretkezés utáni, de maga az életvágy?
Mert ha az
életvágy áramlik bennünk, akkor a bennünk lakó vágy is pontosan tudja,
hol van a helye, mikor és miként jelenjen meg. A főzésben, az evésben, a
zene hallgatásában, az ölelésben, tavasszal a bodza virág
begyűjtésében, a munkában, új gondolatok befogadásában, a másik felé
fordulásban.
Igen, ez maga a harmonikus lét egyik alapja: ha a
vágy, a szenvedély épp ott jelenik , élődik meg, ami a bennünk levő élet
áramlásában számunkra a legjobb.
És bizony ebben – de ezt tudjuk is- az étel, mint az élet testi szintű építőköve és hajtóanyaga igen meghatározó.
S mint ahogy jó szabó tudja, hogy hol szűkítsen a ruhán, vagy engedjen
ki belőle, mely pontján legyen az anyagból több, vagy kevesebb, ha
éberek vagyunk, saját sorsunk mágusaiként mi is úgy szabhatjuk magunkra a
vágyainkat, de még inkább megélésüket, ahogy jónak látjuk. ( De a
vágynak van egy öntermészete is. Néha szeret „önmagától” is kirándulni…)
tuti:)
VálaszTörlés