2012. november 20., kedd

Fánkcsillag

Nemrég új lakásba költöztem, és a sütő egy régi masina, az új sütő pedig egy kicsit még várat magára. Persze begyújtottam már és megtaláltam a megfelelő hőfokot, ahol nagyjából szépen süt, ám mégis kihasználom az alkalmat, és nem sütőben sült sütiket gyártok. Szeretek kísérletezni.


A november havi GoodFood magazinban található Fánkcsillag recepten megakadt a szemem, nyomban el is készítettem. Két adagot készítettem, de a második adagnál csak egy tojást találtam, a recept pedig kettőt ír. Gyakorló háziasszonyként (ne vegyetek komolyan) nem estem kétségbe, illetve csak egy kicsit, ekkor fogtam a mandulatejet és annyit öntöttem hozzá, hogy gyúrható, nem ragacsos tésztát kapjak. Tettem bele kevés sütőport is.

A recept:


25 dkg liszt

1 tojás
5-6 dkg cukor
5 dkg puha vaj
fél tk sütőpor
alig fél dl tej/mandulatej
olaj a sütéshez
porcukor a szóráshoz

 A lisztet a tojással, a puha vajjal és cukorral összegyúrjuk, hozzáadjuk a sütőport és annyi tejet, amennyit a tészta felvesz. Ha tej nincs, szerintem egy kanál tejföl is megteszi. Vagy, a második tojás, de ezzel kicsit keményebb lesz a tészta. Elvileg hűvös helyen kéne állni hagyni, ezt én nem tettem meg, rögtön nekiestem. Kinyújtottam 3 mm vékonyra, majd csillag alakú kiszúró formával apró fánkokat szaggattam.
Mindeközben felhevítettem az olajat, és a forró olajba tettem a csillag alakú tésztákat. Pár perc alatt barnára sültek, közben egy lapáttal megforgattam őket.

Lekvárt ettünk mellé, mégpedig a recept szerinti narancslekvárt. Persze ezt is felturbóztam. 1 kg narancsot meghámoztam, a fehér részét, ahogy tudtam, lehúztam, majd gerezdekre szedve feltettem főni. További 2-3 narancs levét belefacsartam, fél citrom levét is és egy darabka gyömbért egyben hagytam, hozzádobtam. Fahéj, kardamom és vanília következett, és a nádcukor, ebből a recept 20 dkg-t ír az 1 kg narancshoz. Én csak úgy érzésre raktam, aztán kóstoltam, aztán megint raktam. Szívem szerint tettem volna bele valamilyen alkoholt, ha lett volna...
Elegáns, egyszerű és nagyon finom.

Íme a végeredmény:



2012. november 8., csütörtök

Eggyé váltam a kekszekkel

Nagyjából 10  éve hallgatom a titkokat rejtő mondatot: éld meg a pillanatot. Mindig visszakérdeztem, "jó, de azt hogy kell?" A válasz egy sokat sejtető pillantás és egy mosoly volt. Cserben hagyva éreztem magamat, mert fürkésző elmém nem kapta meg a választ. Mindent! Azonnal! Akarok! Mostanában kezdett derengeni, hogy épp ez az akadály. Én magam vagyok a gát, illetve, hagy fogalmazzak finomabban: a bennem rejlő sürgető vágy. Vágy arra, hogy mindent tudjak, hogy jól haladjak, hogy le ne maradjak...
A sütés az, ami segít, hogy ezek az erők csillapodjanak, majd átalakuljanak bennem. Annyira el tudok merülni az összeállítás menetében, hogy megszűnik a külvilág és én magam leszek a keksz. Mókásan hangzik, ugye! Mégsem lepődöm meg és vetem ezt el, sőt, örülök az érzésnek, hiszen erről beszél Enikő és Csíkszentmihályi is.
Azt kell mondjam, megérkeztem. Egy állomásra, egy etalon ponthoz.
Ahogy ez az egyszerű vaníliás omlós keksz is egy etalon. Ha egyszer megsütjük, óhatatlanul is hasonlítgatni fogunk hozzá.
Kiegészítő elemként készült a desszert mellé, hogy valami ropogjon is a borban párolt körte mellett... a lágy érzést pedig a karamellöntet adta. Pocaksimogató, ahogy egy ismerősöm mondaná.
A kekszek Ízbolygó receptje alapján készültek.



A recept:

225 gr vaj
50 gr porcukor - 2 zacskó vaníliás cukor vagy 60 gr porcukor és 1 tk vaníliakivonat/vaníliarúd
3 gr só
320 gr liszt 
csipet sütőpor vagy szódabikarbóna 





A szobahőmérsékletű, puha vajat a porcukorral és a sóval, kézi robotgéppel habosra keverem. Jó néhány percet rászántam, igazán krémesre kevertem, különben nem lesz omlós a keksz. Hozzászitáltam a lisztet, esetemben a szódabikarbónát is, kézzel összegyúrtam. Mivel kissé puhára sikerült a tészta, betettem a hűtőbe 10-15 percre. Amikor összeállt, enyhén lisztezett felületen két hengert formáztam és éles késsel ujjnyi vastag szeleteket vágtam a nyers tésztából. Óvatosan vajazott tepsibe/szilikonpapírra/sütőpapírra fektettem őket, kis helyet hagyva egymás mellett, mert megnőnek.
180 fokon 18 percig sütöttem, de ahogy észreveszem, a sütési időtartam függ a sütőtől is. Eredetileg 22 percet igényelnek, nekem addigra igencsak bebarnultak.

Ez ma igazi mennyei manna volt!


 Készül a karamell

2012. november 3., szombat

Csupacsoki brownie

Jól esnek ezek a hosszú hétvégék. Későn kelünk, hosszasan reggelizünk, komótosan ebédet főzünk, sziesztázni is van idő... egyszóval lelassul az élet. Jól esik, úgyis követhetetlen iramban haladnak a mindennapok.
Két program között pedig egy sütit is van lehetőség összedobni. Ha már Halloween, legyen amerikai finomság. Ők igazán értik a sűrű, nyammogós, túlzó finomságok mikéntjét. Szeretek bele veszni a készítés pillanataiba, egyenesen révületbe ejt a látvány, amikor az olvadt csokit a tojásos masszába öntöm. Ez a sötét, fényes, folyékony anyag a gyengém. Ilyenkor mindig Jamie Oliver jut eszembe: ő mondja mindig, hogy a csokis süti szexi dolog. Milyen igaza van!





A brownieban az a jó, hogy nem lehet elrontani. Az alábbi arányokat, mennyiségeket érdemes követni, de betartani grammra pontosan nem feltétlenül szükséges. Belecsúszhat 200 gr csokoládé, kevesebb is, ha épp annyi van itthon. A vaj mennyisége is lehet hozzávetőleges. Én szeretem betartani a sütemények megadott mennyiségeit, hiszen úgy lesznek tökéletesek, de nem esem kétségbe, ha épp a brownienál nem sikerül. Készült már 2 tojással, és készült 3-mal, ahogy a receptben olvashatjátok. A cukor mennyiségét sosem tartom be, ez igencsak ízlés kérdése: ki, mennyire édes szájú. Néha a sok cukor elnyomja a süti ízeit és pont a lényeg marad le: ahogy az ízek kibontakoznak, majd harmóniába kerülnek a szánkban. Máskor pedig pont a több cukor teszi izgalmassá.
A kedvenc brownie receptem (valahonnan az internetről):

185 gr vaj
185 gr étcsokoládé
2-3 tojás
120-150 gr cukor, aminek fele lehet méz
vaníliakivonat, vaníliáscukor
110 gr liszt, aminek fele lehet darált dió/mogyoró
csipet só
nagy marék dió/mandula/mogyoró szárazon pirítva, nagy darabokra vágva

opcionális:
-csokoládé kivonat, amiből elég 1 mk, a csokoládé íz fokozására,
-a legcsokisabb verzió apróra vágott tej- és étcsokit követel! csak fanatikusoknak...
-készítettem már lisztmentesen is, csak darált dióval, ám ekkor a tészta lágyabb lesz, hiszen a dió
kevésbé fogja meg a tojásos-csokis masszát,
-fahéj, narancshéj, egyéb fűszerek is gazdagíthatják,
-ha lazább tésztájút szeretnék, teszek bele csipet sütőport, persze az eredeti brownie lényege, hogy szinte folyik.

A sütőt előmelegítem 180 fokra.
A csokoládét apróra töröm, a vajat kockákra vágom és vízgőz fölött összeolvasztom. Amíg ez a szépen simuló massza elkészül, a tojásokat a cukorral habosra keverem, legyen levegős. Akkor jó, amikor buborékok pukkadoznak az edényünkben. Hozzáadom a kivonatokat, a csipet sót, majd a langyosra hűlt csokis-vajas masszát és a lisztet is belekeverem. Én a gyorsaság és praktikum miatt végig a kézi robotgépemmel dolgozom. Legvégén a vágott magokat fakanállal beleforgatom, aztán a kivajazott tepsibe öntöm, ügyelve, hogy egy csepp se maradjon a tálban.
17 percig sütöm. Ha ezt az időtartamot betartjuk, akkor lesz kellemes állagú a süti belseje.

És hogy miért kell só egy csokis sütibe? Csak jelzésképp a cukornak és a többi íznek, ugyanis a só által emelkednek a magasba.








2012. szeptember 30., vasárnap

Lazacleves

Újabban odavagyok a kaporért. Feldob az íze, frissnek érzem magamat utána és nagyon jól esik a gyomromnak. Nem hiába, ugyanis a népi gyógyászat fejfájás és gyomorpanaszok enyhítésére használta. Beszéljünk inkább jelen időben, illendő lenne megismernünk elődeink, őseink életformáját, gyógy- és betegség megelőző módszereit. Én nagyon szeretem a gyógyfüveket, gyógynövényeket. Inkább velük gyógyítom magamat, mint a kémiailag előállított gyógyszerekkel. Valamint, ha valami fáj, annak fájnia kell. Persze, a fogorvosnál kérek fájdalomcsillapítót, amúgy meg szeretem azt a zsibbasztó érzést. Ha már itt tartunk, a kapor a fogínygyulladást is enyhíti, emellett jó hatással van az álmatlanságra, vízhajtó, megszünteti a felfúvódást, hányingert, és a csuklást is. Egy szóval, nyugtató hatású, illóolaja ellazítja az izmokat - az emésztőrendszer izmait is. Serkenti a tejelválasztást, ez mondjuk engem épp nem érint, de jó tudni. Ásványi anyagai közül a vas, mangán és kalcium tartalma jelentős, tehát a csontritkulás megelőzésében/javításában és a vérképzésben is segít. Antioxidáns vegyületei semlegesíti a szabadgyököket, tehát tisztán és fiatalon tartja a szervezetet.


Sok ételbe illik, van, ami elképzelhetetlen nélküle. Szerintem a lazac karakteres ízét kiemeli abból a mélységből. Ketten együtt pedig már az egészséges életmód netovábbja, hiszen azt már régóta tudjuk, hogy a lazac, és amúgy a halak is mennyire jó hatással vannak szervezetünk működésére.
A következő leves az egyik kedvenc sűrű levesem. Jó magyar módjára halas levesként a halászlé élt a fejemben, ám amikor néhány éve kinyitottam a Levesek Nagykönyve című szakácskönyvet, megörültem, hogy van más út is.


A recept:

1 és fél ek vaj
1 fej fehér hagyma
1 póréhagyma
1 kisebb édeskömény
2 ek sima liszt (teljes őrlésű, vagy graham liszttel ezúttal szerintem nem működik, elcsúfítja a levest)
7,5 dl hal alaplé - amit én zöldséglével szoktam helyettesíteni...
2 db burgonya
500 gr lazacfilé
1-2 dl tej
fél pohár tejszín
2 ek frissen vágott kapor
só, feketebors

A vajat megolvasztom, majd megfuttatom rajta az apróra vágott hagymákat és az édesköményt. 5-8 percig kevergetve pirítom. Lisztet szórok rá, majd kisebb lángon néhány percig átpirítom, közben kavarom, le ne égjen. Hozzáadom az alaplevet és az 1cm-es kockára vágott burgonyát, sózom, borsozom, majd felforralom. Kis lángra veszem, és lefedve 20 percig főzöm, amíg a burgonya megpuhul. Ezután a leveshez adom a bőrétől megszabadított és 2 cm-es kockára vágott lazacot, ami max. 5 perc alatt megpuhul - a hús kifehéredéséig tovább főzöm. A levesbe keverem a tejet, a tejszínt és a kaprot. Átmelegítem, de forrásig nem hevítem. Tálalhatom is, önmagában, vagy egy szelet sajtos krutonnal.

opciók:
- mielőtt beletenném a lazacot, a burgonyából és a levesből kiveszek egy merőkanálnyit, turmixolom és ezzel sűrítem a levest.
- a tej elhagyható, növényi tejekkel nem finom, úgyhogy szerintem elég a tejszín.
- az édeskömény kötelező hozzávaló, nélküle nem él a leves.




2012. szeptember 23., vasárnap

Születésnapi torta

Amikor elkezdtem serénykedni a konyhában, a sütemények és a saláták közötti végletben mozogtam. Érdekes módon, ha normál étkezésről van szó, szeretem a gyorsan elkészíthető, 10-30 perces ételeket, azonban ha a gyomrom kényeztetéséről, akár órákig is elhúzódhat az alkotás, nem unom meg. A süteménykészítés mindig óriási öröm számomra. Szeretem, ahogy az alapanyagok kooperációjából összeáll a nyers massza, majd a hő hatására elkezd átalakulni. Kicsit a világ keletkezésére emlékeztet, micsoda szürreális gondolat!



 Süteményt akkor jó sütni, ha minimum kettő embernek készül, ha ennél többnek, az még jobb :) Ha pedig alkalomra, jelen esetben születésnapra, az az igazán nagy örömszerzés.
Múlt héten egy torta elkészítése várt rám. Természetesen a célszemélyből indultam ki: tudtam, milyen ízek, színek, formák, méretek a kedvencei - utóbbi azért volt lényeges, mert szereti az apró dolgokat. Hiszen ő maga is olyan kis törékeny, mégis világrengető energiákkal rendelkezik. Az is fontos szempont volt, hogy "divatos" legyen a torta, hiszen a divat világában mozog.
Brownie-torta volt az első gondolatom, de nem szerettem volna egy barna tésztával odaállítani. Elkezdtem hát kinyitni ezt az elképzelést, és a következő összeállítás született: Nigella csokitortája volt az alap - most ez a kedvenc tésztám, mert könnyű, nem száraz és szépen sül. Mascarpone-fehércsoki krémet kentem a lapok közé, amibe időközben tettem egy kis rumot, mert egysíkúnak éreztem ezt a két ízt. A torta oldalát mandulalapokkal burkoltam, ezt sem tudtam előre. A szív szimbólumot is mindenképpen szerettem volna megjeleníteni, ez csak az utolsó fázisban állt össze.

A recept:

Tészta:

20 dkg liszt - tönköly fehér vagy graham
1,5 kávéskanál szódabikarbóna
20 dkg porcukor, helyett ugyanennyi nádcukorral is jó

4 dkg kakaópor, 20-22%-os
17,5 dkg vaj
2 db tojás
2 kávéskanál vanília kivonat

1,5 dl joghurt / vagy tejföl 

Krém:

25 dkg mascarpone
10 dkg fehércsoki
1 ek vaj
vanília kivonat, vaníliás cukor
méz
2 ek Bacardi Gold arany rum


Először is lefeleztem a mennyiséget, mert kicsi, 18 centis formában sütöttem. Tehát 1 tojást 8,7 dkg puha vajjal habosítottam robotgéppel. Amikor krémessé kezd válni, hozzáadtam 10 dkg cukrot és 2 dkg kakaóport, ezzel is elkevertem. Tejfölt használtam, ezzel sűrűbb, szaftosabb lesz a tészta. Ha nincs otthon milliliter mérőd, akkor a 0,7 dl joghurt kb 3-4 evőkanálnyi mennyiség. A 10 dkg lisztet, a kicsit kevesebb, mint egy kávéskanál szódabikarbónával a masszához adtam, persze a vanília sem maradhatott ki.
Belekanalaztam a kivajazott kapcsos formába és 180 fokra előmelegített sütőben 35 percig sütöttem. Hagytam kicsit hűlni, majd kiborítottam a formából és teljesen kihűtöttem - ha lehet, ezt rácson tegyük, hogy alul-felül tudjon távozni a hő.
Az előzőekben leírtak szerint készítettem egy másik tortalapot is.
Amikor mindkettő tortalap kihűlt, hosszú késsel kettévágtam, így lett 4 tortalapom. 

Közben összekevertem a krém hozzávalóit, majd a hűtőben hagytam összeállni a lapok hűléséig. Ez fél óra- egy óra, ha tovább hagyod, nehezen kenhető lesz. Vízgőz fölött megolvasztottam a fehércsokit a vajjal. A fehércsoki kakaótartalmánál fogva másképp működik, mint a fekete csoki, végig álljunk mellette, mert ha túlgőzöljük, egy csomós ragaccsá áll össze. Tehát a felolvadt fehércsokit a mascarponéhoz adjuk, majd habverővel simára keverjük. Érdemes ekkor édesíteni, a fehércsoki édessége miatt. Ha a mézet nem szereted, porcukorral dolgozz, illetve ha a nádcukorra esküszöl, a vízgőz fölött olvaszd meg a cukrot a vajjal, majd utána tedd bele a fehércsokit. A lényeg, hogy egynemű krémet kapj. Vaníliakivonat és ízlés szerinti rum - sütőrum kizárva, annak az íze egyáltalán nem megy ehhez a szép fehér krémhez.
A mandulalapokat száraz serpenyőben enyhén megpirítottam, majd hagytam hűlni.

Következhet a torta összeállítása.
Bár 4 lapom volt, végül csak 3 lapot használtam, így lett harmonikus méretű (magasságot és szélességet figyelembe véve). Szemmértékünket használva felezzük el a krémet, az egyik felét betöltjük, a másik felét kívülre kenjük. Az alsó lapra került 3 evőkanál krém (nem púpozott), újabb tortalap, majd újabb 3 evőkanál krém, és az utolsó tortalap. Ezután kívülről is megkentem a tortát: jutott a tetejére és az oldalára is.
Oldalára ezután elkezdtem a  mandulalapokat ragasztgatni - ez türelmet igénylő munka volt, ugyanis volt, hogy a hiányzó részeket egyenként töltöttem ki.
Utolsó simításként a pink ételfestékkel 3 pöttyből kiindulva, egy fogpiszkáló segítségével lángoló szív alakot rajzoltam a torta közepére - ezzel igyekeztem kifejezni az ő szívének minőségét és az én szeretetemet, amivel a torta készült.
Még egyszer, Boldog születésnapot, Ági!



 Saját készítésű tortadísz, Swaroski kristályos strasszokkal




2012. szeptember 14., péntek

Léleksimogató tejberizs

Nehéz idők járnak. Nem tudok mindig erős lenni. És gyengének lenni nem is olyan veszélyes...
Azon emberek közé tartozom, akik érzelemből is esznek, így hát egy lágy, vaníliás finomság teljesen jól meg tud nyugtatni. Másszor ezért dorgálom magamat, mert nem tudom tartani az önkontrollt és bor helyett édességbe fojtom bánatom... a mai ajándékozás volt magamnak, nem volt benne fojtás, csak szeretet. Mit tegyünk, ha itt a Földön jól esik enni! Nem is értem azokat az embereket, akik nem szeretnek enni. Szerintem ők élni sem szeretnek igazán.
Hetek óta kívánom a tejberizst, valahogy sosem nyílt rá alkalom. Ma, egy laza péntek délutánon megengedtem magamnak. Sok sok vaníliás cukorral, csepp citromolajjal, kevés tejszínnel krémesítve. Elandalító az íze, kicsit a mennyországban és ölelő karokban érzem magamat tőle. A vanília amúgy is a Top kedvencem, ahogy Dagobert bácsi a pénzhalomban, én vaníliarudak és vaníliamagok között lubickolnék a legszívesebben.
Amúgy egy komoly nő vagyok... csak most ez a gyermeki állapot kell egy kicsit a lelkemnek.

A kerekszemű rizs sokkal jobb hozzá, mint a sima A rizs, ugyanis magasabb a keményítőtartalma, amitől még krémesebb lesz az állaga. Szabad döntés itt is van, ha A rizs van otthon, főzzük abból. A tej is legyen magas zsírtartalmú, az elvetemültebbek szójatejre, mandulatejre is gondoljanak, én most maradok a hagyományos összeállításnál. A vaníliakivonatom váratlanul elfogyott, így jobb híján maradt a vaníliáscukor. Cukor helyett mézzel is finom.

A recept:

250 gr kerekszemű (arborio) rizs
1 liter tej
200 ml víz
csipet só
120- 150 gr cukor
1 db citrom reszelt héja/citromolaj
vaníliakivonat
1 kk vaj

A rizst gyakran kevergetve, közepes hőfokon felfőzöm a vízben. Amikor felpuhult a rizst és elforrt a víz, illetve beitta a rizs, ráöntöm a tejet. Kevergetve főzöm, a rizs lassan felissza a tejet is és teljesen megpuhul. A kerekszemű rizs elkezdi kiengedni keményítő tartalmát, ettől még sűrűbb lesz. Amikor teljesen puha, szétolvad a szájban, hozzákeverem a cukrot, a citromhéjat, a vaníliát, egy darabka vajat és lefedve állni hagyom kb. 10 percig. Addigra ehetőre hűl.
Ha folyékonyabban szereted, tejszínnel felöntve dúsíthatod, illetve lágyabbá teheted az állagát.

2012. szeptember 5., szerda

Linzer szívek

Eredeti szakmám sminkes, és pár héten belül remélhetőleg szakács képesítésem is lesz. A színekkel élek, így eljött az az idő, amikor az ételeket is elkezdtem színezni. Ételfesték most már hónapok óta mindig van itthon, múltkor pedig összehoztam egy magenta színű céklás rizottót. Utóbbiról is készült kép, az kicsit ramaty lett, most azonban a linzertésztából készített szív alakú sütijeimet szeretném bemutatni.
Az alap linzertészta arányait, a 3:2:1, azaz 3 rész liszt, 2 rész vaj és 1 rész porcukor vettem figyelembe. Az ételfestéket a tészta összeállítása közben adom hozzá. Sosem mértem, mennyit, ránézésre állapítom meg, hogy elég rózsaszín e már a tészta. Illetve, sárga, ugyanis eddig ezzel a két színnel játszottam.
A sütési idő eltalálásáig több körön keresztül vezetett az út. Az ételfesték meglágyítja a tésztát és az eredeti 6-8 perc egyáltalán nem elég. Ami nálam bevált: 175 fok, nem légkeveréssel, pontosan 14 percig. Ha tovább sül, a tészta széle elkezd megbarnulni és a színezett tészta koszosnak fog hatni.
Odáig vagyok ezekért a szivecskékért, képes vagyok egész éjjel ezeket sütni. A végeredmény és a siker egyetlen pillanata feledteti a készülődés fáradságos óráit. Na meg a csillogás a szemekben, amitől igazán megéri.
Lássatok csodát! :)





A recept:

30 dkg liszt (tönköly fehérliszt)
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojás sárgája
csipet só
1 vaníliarúd kikapart magja/ 1 zacskó vaníliáscukor/ 1 kk vanília kivonat
1 citrom reszelt héja
ételfesték

A lisztet, a csipet sót és a cukrot egy tálba öntöm, a hideg vajat belekockázom késsel, vagy reszelőn belereszelem. Összemorzsolom, majd beleteszem a tojás sárgáját, a citrom reszelt héját, a vaníliát és összegyúrom. Nem kell sokat ügyködni vele, különben a kezünk melegétől a vaj elolvad és a tészta is szétválik.
Ha ételfestéket használsz, ettől egy kicsit el kell tekinteni, ugyanis azzal jól össze kell gyúrni a tésztát, persze maradhat batikolt hatású is. 
Jöjjenek a képek, azok beszélnek igazán.





2012. augusztus 5., vasárnap

Mandulatej házilag

A bátyám epeműtétjét és következményeit végighallgatva nagyot dobbant bennem az egészséges életmód iránti elkötelezettség. Semmit nem lehet következmények nélkül csinálni, ám a legfontosabb: nem vesszük figyelembe szervezetünk jelzéseit. Bátyám azt mondta, hogy ezeket a tüneteket már két éve is érezte, a háziorvos gyomorsav túltengést állapított meg. Semmi köze nem volt hozzá, az epehólyag nem bírta a túlterhelést. Tény, hogy hebrencs módon étkezett és jó ideje a mozgás is kikerült az életéből. A szervezete most mondta fel a szolgálatot, nagyjából még épp időben operálták meg. Lefogyott 10 kilot, kisimult az arca, nyugodtságot látok rajta és elkezdett odafigyelni magára. Ennek nagyon örülök, de tényleg ez kell, hogy változzunk? Miért megyünk el a végsőkig, miért húzzuk túl? Mindig...
Rádöbbentem, mindent meg fogok tenni a szervezetem jól-létéért. Belegondoltál már abba, hogy milyen csodálatos testben élsz? Azt teszi, amit az agyaddal kigondolsz, de meg szoktad kérdezni, hogy bizonyos dolgokhoz, érzések átéléséhez van-e kedve? Ha nem bánsz vele mindig szeretettel, legalább tudd, hogyan segítheted minél gyorsabb regenerálódását. A gyümölcsöket és zöldségeket a természet nem mutatóba teremtette, hanem mert minket támogatnak és értünk vannak. A dinnye vesetisztító, az őszibarack védi a csontokat, a szívedet, emésztésserkentő, a rukkola és az áfonya epetisztító és folytathatnám.
Az alapvető táplálékunkként emlegetett tej sem tesz jót az epének, bár fogyasztását a műtét után nem tiltják, de mindenkinek egyénileg kell kitapasztalnia, bírja e. A tejjel érdekes kapcsolatom van: időnként megkívánok egy pohár hideg tejet (csak a magas zsírtartalmút, vagyis házitejet bírom), de amikor minden reggel tejeskávéval kezdem a napot, bágyadt és erőtlen leszek. Nincs is a tejre szükségem, csak néha a kedvem hozza így, ám hamar kapcsolok, hogy a szervezetem nem bírja ilyen gyakorisággal. Erre egyszerű volt rájönni, ugyanis a következő jelzést kapom: a bal szemem elkezd lecsukódni és mintha egy fáradtság-lepel hullna rám. Ezért hát a tejet lecseréltem zabtejre, a kávé helyett néha zöldteával kezdem a napot, amitől amúgy sokkal energikusabb vagyok.

A kedvencem a mandulatej, azonban a boltban 800 Forint körül mozog 1 liter. Ma, az előbb említett történésen és más motivációs erőn felbuzdulva elkészítettem életem első liter mandulatejét. Csak a mandulák hámozása a szöszölős, de fel lehet fogni 10 perces terápiaként is. Ahogy számoltam, egy szem mandula kb. egy gramm, mivel 200 gramm mandulát ír a recept, valószínűleg 200 db mandulát pucoltam meg egyenként. A végeredményért viszont megéri. Árban sajnos a 800 Forint körül mozog így is: a piacon 380 Forint 10 dkg hámozatlan egész mandula.




A recept:

20 dkg mandula
1 liter víz
cukor/méz/agave szirup


A mandulákat 8-10 órára vízbe áztatom. Kb dupla mennyiségű vizet használok, a lényeg, hogy legyen mit felszívnia a mandulának. Ducik lesznek az áztatás végére. Ezután leszűröm, lobogó vízbe dobom pár percre, majd azt is leszűröm. Ezt a könnyebb hámozás miatt tettem. Átöblítem hideg vízzel, hogy ne égesse meg a kezemet, majd indulhat a pucolás... Ha ez unalmasnak tűnik, minden darab mandulánál képzeld el, hogy valamit elengedsz az életedből, ami már nem jó, nem kell, nincs rá szükséged, vagy valaminek hajtást engedsz, lévén magról van szó és a hámozás során szó szerint kilő a mandula a héjából. Így már jó muri!
A meztelen mandulákat aprító- vagy turmixgépbe teszem, és a vizet fokozatosan adagolva pépesítem. Az időt nem számoltam, a lényeg, hogy a lehető legapróbb, homokszem nagyságú legyen a művelet végén.
Szűrőbe konyharuhát teszek, ebbe öntöm a pépes mandulát és átszűröm. Jól kinyomkodom, majd édesíthetem, ha natúron nem ízlik. Most csak cukrom van itthon, de agave szirupot fogok használni erre a célra, annak van a legtisztább édes íze - legalábbis számomra. Egy-két evőkanálnyi elég is az egy literhez, ízlés szerint.
Persze finomabb, mint a bolti, teljesen mandula ízű. Kattanás, ez már biztos, és jöhetnek a kísérletezések: törökmogyoróval, kesudióval, mogyoróval... Ja! A pépes mandulát tartsátok meg, én kiszárítom és sütök belőle "valami" sütit. Alig várom a reggelt, hogy ezzel igyam a kávét!

 
A mandulahéjak és a meztelen mandulák


 A száradó őrölt mandulabél

2012. augusztus 1., szerda

Tésztasaláta - ebéd a dobozból

Idén Horvátország, Hvar sziget volt a nyaralás úticélja. A társaság érdekesen alakult, 10 lány és egy fiúból állt a kis csapat. A többi fiú nem ért rá, de jó is volt ez így: újultan, új erőkkel, új irányokkal, letisztulva értünk haza.
Busszal mentünk, mindenki egy légtérben, a reggel 6 órás indulás fél7-es reggelivel kezdődött... Végigettük az utat, és a nyaralás is erről szólt: nagy reggeli, majd dinnye, palacsinta, sör a parton és ami a legmeglepőbb volt, hogy még fogytunk is. Talán a stresszmentes lét!
Ketten vállaltuk, hogy a buszútra az egész társaságnak elkészítjük az elemózsiát. Én csokis és narancsos-korianderes kekszet sütöttem, szendvicseket kentem, ebédre pedig tésztasalátát kapott mindenki, saját kis dobozban. Emellett azért döntöttünk, hogy a benzinkúton kapható szendvicseket elkerüljük, és mivel 12 órát utaztunk, leginkább a buszban ülve, nem szerettünk volna felfúvódni, rosszul lenni a nem minőségi ételtől.
Íme a tésztasaláta, 2 főre.



A recept


25 dkg tészta
2 cukkini
1 üveg zöld olívabogyó
2 kápia paprika
fél kígyóuborka
fekete szezámmag
fehérborecet, olívaolaj, só, bors, citrom leve
rukkola

A kápia paprikát 200 fokon, kb egy óra alatt megsütöm, amíg a héja fekete lesz. A tésztát sós vízben kifőzöm. A cukkinit apró kockákra vágom, majd forró olívaolajon, gyakran rázogatva gyorsan megsütöm. Az uborkát meghámozom és a cukkinivel egyforma nagyságúra vágom. Az olívabogyókat negyedelem. A megsült paprikát lefedve állni hagyom, majd amikor kihűlt, lehúzom a héját, kiemelem a csumáját és azt is apróra vágom. Ha nagyon puha lett a húsa, lehet az öntethez adni, ekkor érdemes turmixolni.
Az öntetet elkészítem: fél dl fehérborecetet két löttyintésnyi olívaolajjal elkeverek, sózom, borsozom és pár csepp frissen facsart citromlével frissítem. Azért is választottam ilyen öntetet, hogy a hosszú út során a savak valamelyest frissen tartsák az ételt.
Az egészet összekeverem, rászórom a fekete szezámmagot, azzal is összerázom és már mehet is a dobozba. A tetejére került a rukkola, így ropogós maradt, nem fonnyadt össze.
Máskor is így indulok neki hosszú útnak, persze hétköznapra is kiváló, ha nem tudod hol fogsz enni, és szeretnél figyelni az egészségedre, szervezeted jól-létére.






2012. július 23., hétfő

Vaníliás baracklekvár

Az élt bennem, hogy a lekvárfőzésre nagyon rá kell készülni, ezért sosem vágtam bele, bár nagyon szerettem volna saját készítésű lekvárt tudni a hűtőmben. Történt egy nap, hogy Apukám beállított egy láda sárgabarackkal, amit a kertjükben lévő fáról szedtek. Amikor az ízek tengeréből újra előbukkanva realizáltam, hogy kipukkad a hasam a sok baracktól, de a ládából csak nem akar fogyni a mennyiség... hirtelen ötlettől vezérelve nekiálltam lekvárt főzni.
Befőzőcukor és tartósítószer híján más megoldásokhoz kellett folyamodnom. Citrom mindig van a hűtőmben, ha cukor nem is, de más édesítő általában van itthon. Ez alkalommal agavé szirup és méz volt a szekrényben, jól is jött, ugyanis a barack annyira édes volt önmagában is, hogy csak néhány evőkanállal használtam belőlük. Egy tavaszi akciós vaníliarúd vásárlásból még volt két darabom, naná, hogy a lekvárban végezte az egyik. A vanília nálam semmiből nem maradhat ki. A tartósítást pedig a citrom leve végezte, és végzi azóta is - most bontottam meg az utolsó üveggel.
Mennyiségeket nem írok, egyrészt nem mértem, másrészt a rendelkezésre álló barack, illetve gyümölcs mennyiség adja, miből mennyi kell. Az ízlésünk után!



A recept:

sárgabarack
agave szirup/méz/nádcukor
vaníliarúd kikapart magjai
citrom héja és leve

A barackokat kimagozzuk, megmossuk. Apró darabokra vágni fölösleges, úgyis szétfő. Ha nagyon akarjuk, a feleket tovább felezhetjük. Vastag aljú lábosba rakjuk a barackot, a kifacsart citrom levét hozzáöntjük, sőt citromhéjat is reszelhetünk bele. Az agavé szirupot/mézet rácsurgatjuk, vagy hozzáadjuk a cukrot, nem felejtjük a vaníliamagokat és elkezdjük főzni.
Közben másik edényben vizet forralunk és a befőttes üvegeket átfőzzük a lobogó vízben. Villa vagy egyéb eszköz segítségével kiemeljük az üvegeket, én nem mulasztottam el megégetni a kezemet. Egyszer utolérem Nagyit, aki azbesztkezű, nem fog rajta a forróság. Azt mondja, meg lehet szokni.
A forró üvegeket tiszta konyharuhára emeljük, és amíg a lekvár megfő, meg is száradnak.
A lekvárt közepes lángon főzzük, lefedve - ez lényeges, mert bugyborékolni, pöfékelni fog és néha kilő a fazékból. Na, ez sem kellemes érzés, amikor a forró lekvár a bőrünkön landol. Éljenek az egyénileg szerzett tapasztalatok... Ti már okuljatok ebből.
Kb. 30-40 percet főztem, utána merőkanál segítségével az üvegekbe töltöttem, amikre a fedelüket jól rácsavartam, és fejjel lefelé pokrócba csavartam. Fontos, hogy fémtetős üvegeid legyenek, a műanyag a nagy forróságtól eldeformálódik és nem zár rendesen. Az üvegeket a pokrócok között hagytam kihűlni, ez több, mint egy napot vett igénybe.
A kedvencem benne az íze és a fekete vaníliapöttyök... ezek mindig nyammogásra késztetnek.


 



Isteni érzés saját készítésű lekvárt tenni a reggeli néhány szem kekszre...





2012. július 8., vasárnap

Napfényturmix

A pillanat adta finomság ez a reggeli. Kaptam szüleim kertjéből sárgabarackot, ami mézédes, leveses, szétolvad a szájban. Igazi mennyei manna. Aztán érkezett menta is, ez a szomszéd kertjéből. Nagy levelű, messziről illatozó, harsogó zöld. Adott volt a két finomság, és persze az, hogy éhes voltam.


A recept:

4 sárgabarack 
1 dl zabtej/mandulatej/kókusztej/tej
1 dl víz
3 levél menta
1-2 kanál agave szirup/méz - én a vaníliás baracklekváromból tettem bele ugyanennyit

A barackot kimagozom, megmosom, majd héjával együtt a turmixgépbe rakom. Beleöntöm a tejet, a vizet, a széttépkedett mentaleveleket, és édesítem ízlés szerint. Összeturmixolom, majd pohárból vagy tálból magamévá teszem. Szórtam rá kukoricapelyhet, hogy egy kicsit ropogós is legyen. Mandulát is nagyon szívesen tettem volna hozzá, de az sajnos nincs itthon.


2012. július 7., szombat

A legfinomabb sültkrumpli

Szerintem a krumpli az egyik legfinomabb zöldség. Bármilyen módon elkészítve szeretem, az ízét és a felhasználhatóságának sokszínűségét tekintve is. Főzve, sütve, a krumplipüréről nem is beszélve. Még nyersen is! Kiskoromban, amikor Anyu mellett sertepertéltem a konyhában, ő pucolta a krumplit és mindig nyújtotta nekem a nyers krumpliszeleteket, aztán együtt ropogtattunk.
A sültkrumpli kifejezett kedvencem. Az olajban sült verziót egyre kevésbé szeretem, bár időnként annak is megvan a helye. Amikor a suliban tanultuk a következő krumplielkészítési módot, azonnal felvettem a repertoárba. Azóta is így készítem. Finomabb, az olaj íze helyett a krumpli ízét érezni és egészséges, mivel sütőben sül.




A recept:


krumpli

olívaolaj vagy vaj
opcionális: fűszerek, ízesített olajok

A krumplit meghámozom, megmosom és kockára vágom. Hideg, sós vízben felteszem főni, majd amikor elkezd forrni a víz, leveszem a tűzről, leszűröm. Olajat vagy olvasztott vajat locsolok rá, sózom, majd egy kiolajozott tepsibe rendezem. A krumplikockák egymás mellett feküdjenek, ne egymáson, különben párolódni és nem sülni fognak. Előmelegített 180-200 fokos sütőbe tolom és pirulásig sütöm, ami kb. fél órát vesz igénybe. Félidőben forgathatok rajta egy lapát segítségével, itt is ügyelve, hogy a kockák egymás mellé kerüljenek, ne egymásra.
Nekem szimplán koviubival a tuti!



Kiegészítés: a sütőbe kerülés előtt, ízlés szerint kerülhet rá bors, durvára őrölt citrombors, fűszerpaprika, cayenne bors, koriander, vagy reszelt citromhéj is... vargányás olaj, zöldfűszeres olaj, vagy amin épp megakad a szemed. A friss zöldfűszereket inkább a sütés után tedd rá. A variációk száma persze végtelen.


2012. július 3., kedd

Hűsítő páros: citrom és petrezselyem

Még szerencse, hogy a természet megajándékozott minket olyan növényekkel, zöldségekkel, amikkel csökkenthetjük szervezetünk hőjét. A tikkasztó 40 fokot a legegyszerűbb úgy kibírni, ha ilyen hatású alapanyagokat használunk ételeinkbe. Vannak hűtő, és vannak fűtő ételek. Azt nem tudjuk megtenni, hogy nyáron csak hűtő hatásúakat eszünk, és azt sem, hogy télen csak fűtő hatásúakat. Ez a kínai főzőtudomány (vagy nevezzem művészetnek?) alapja, ők tudatosan főznek. Én ki is próbáltam, hogy a hőségben ne jeges limonádét, hanem meleg teát igyak. Persze, nem a mézes-citromos változatot, hanem egy bögre zöldteát. Ma is ezzel kezdtem a napot és máris jobb a közérzetem. A jeges itókáktól lefagy a nyelőcsövem és a gyomrom sem érzi jól magát utána. Amiért még fontos a meleg étel-ital fogyasztása (nyáron is!), mert a gyomornak szüksége van a napi háromszori meleg érzetre. Ez a nyers diétánál nem tudom, hogyan valósul meg, de hamarosan ki fogom próbálni, kíváncsi vagyok, milyen élményt ad.


A citrom és petrezselyem az egyik kedvenc párosom. Egyszer elhagyta a számat egy olyan mondat, hogy "pánikba esem, ha nincs otthon citrom". Ez valóban így van. A citromos víz életmentő, mind a hőséget tekintve, és olyan állapotokat is, amikor az ember lánya ideges és mondjuk valami pótcselekvéssel (evéssel?) levezetné a felgyülemlett feszültséget. Tapasztalhatjuk magunkon, hogy stressz hatására a szervezetben különböző folyamatok indulnak be, mint pl. gyomorgörcs, fejfájás, szédülés. Egy pohár citromos víz ezeken képes javítani. Ugyanis, a szervezetbe kerülve lúgosan hat, tehát a túltermelődött gyomorsavat semlegesíteni tudja. Tisztítja a gyomrot, puffadásgátló hatású, méregtelenítő (az idegi mérgeinktől is segít megszabadulni). Serkentő hatású is, az erek összehúzódására olyan hatással van, mint a kávé. Ezért, ha délután megfáradsz és nyúlnál a szokásos koffeinadagod után, de a melegben kiver a víz tőle, akkor facsarj fél citromot egy pohár vízbe és máris felfrissülsz. Vagy, ha imádod a kávét, de kicsit ég a gyomrod tőle, fogyassz utána citromos vizet. A legfontosabb pedig, hogy a legjobb szomjoltó, mivel oldja és eltávolítja a szervezetből a szervetlen sókat, így kevesebbet fogsz izzadni. Ez azért is történik meg, mert a vese működését is serkenti, tehát vízhajtó hatású. Ha nem szereted a zöldteát, fogyassz reggelente egy pohár meleg citromos vizet.
A fent említetteknek tapasztalati tudás az alapja.

A petrezselyem hasonló hatású, mint a citrom. Télen is nagyon ajánlatos a fogyasztása. A legáltalánosabb fűszer, de jó ha becsben tartjuk, ugyanis gyógynövény is. Vizelethajtó, fokozza a vese, a gyomor és a belek működését. Hat a felfúvódás ellen, méregtelenít és gyulladásgátló. Teát is lehet készíteni belőle, ez a hólyaghurut ellen rendkívül eredményesen hat. A májbetegségek hatásos ellenszere. Étvágyjavító, étvágyserkentő, tehát előételekbe mindenképp érdemes tenni - aztán a főételbe is. Az apiol nevű illóolaja a méhösszehúzódást serkenti, ezért aki babát vár, az utolsó hónapokban kerülje a fogyasztását. A szoptatás időszakában azonban fokozza a tejképződést és menstruációt segítő hatású. Utóbbi információk azért szerepelnek gasztroblogon, mert hiszek abban, hogy ételeink egyben gyógyszereink is és a kémiai pirulák helyett jobb növényekkel gyógyítani magunkat.

Következzen néhány ötlet, ahol a citrom-petrezselyem párosát a leggyakrabban használom:
- salátaöntetként: olívaolaj, citromlé, reszelt citromhéj, frissen aprított petrezselyem,
- házilag gyártott sós kekszbe, apróra vágott, pirított mandulával,
- húspácba téve,
- tésztaételhez "szószként": olívaolajban zúzott fokhagymát és vágott petrezselymet enyhén átsütök, amikor leveszem a tűzről,  reszelek bele citromhéjat, a tésztára öntöm és friss parmezánt szórok rá.
- a klasszikus carbonara citrom és petrezselyem hozzáadásával lesz mennyei,
- a borsófőzeléket/borsókrémlevest a petrezselyem-menta-bazsalikom hármasa a mennyekbe emeli, pár csepp citromlével, hidegen fogyasztva igazi nyári étek.

Kellemes hűsölést!


2012. május 28., hétfő

Kekszmánia

Fanatizmus a javából! Imádok kekszet sütni, a nyers tésztából hengert formázni, az ízekkel kísérletezni. Ropogós, apró, kerek nyamik, ellenállhatatlanok egytől egyig.
Ezen a héten három félét sütöttem, legálisan, ugyanis mind alkalomra készült. Baráti összejövetelre, kerti partira... és a szombati nap tiszteletére: jobban esett kekszet sütni, mint a suliba időben érkezni. Igen, ilyen is van, ilyen is vagyok.
Jöjjön először a heti kedvencem, a narancsos-korianderes keksz. A narancsra hónapok óta rá vagyok kattanva, a koriander alapfűszer a konyhámban. A receptet a neten kutattam fel.
Vágjatok bele bátran, a koriander nem érződik rajta, mégis kell bele, nélküle üres a keksz (vagyis uncsi).



A recept:


20 dkg liszt (nálam most graham)
10 dkg zabpehely (aprószeműt használtam)

20 dkg puha vaj
10 dkg porcukor - kivételesen én is ezzel készítettem
fél tk sütőpor
1 vaníliarúd kikapart magja, vagy 1 tk vaníliakivonat
1 narancs reszelt héja
1 tk koriander

2-3 ek nádcukor 

A vajat a porcukorral, a vaníliamagokkal, az őrölt korianderrel és a narancshéjjal kézi mixer segítségével krémesre keverem. Hozzáadom a lisztet, a sütőport és a zabpelyhet. Tésztát gyúrok belőle, majd formázhatok belőle hengert, vagy egy bucit. Mindkettőt a hűtőbe teszem pihenni, a hengert akár egy egész éjszakára. A henger átmérője legyen akkora, amekkora kört alkot a mutató- és hüvelykujj. Ha bucinak hagyom, fél óra pihenő is elég a hideg helyen, különben nehezen tudom formázni.
A hengert fél cm vastag szeletekre vágom, a nádcukorba forgatom és sütőpapíros tepsibe rakom. Én szilikon lapot használok, gazdaságosabb (egyszer kell megvenni) és a süti tuti nem ragad oda.
A buciból két tenyerem közt tetszőleges méretű golyókat formázok, amiket aztán ellapítok, ugyanúgy cukorba forgatom és sütőbe tolom.
Előmelegített sütőben, 180 fokon 16 perc alatt sülnek meg. Ennyi idő kell, amíg a szélük enyhén megpirul, a közepük pedig hívogató sárga marad.
Legközelebb porcukor helyett kipróbálom mézzel.
A zabpehely és liszt aránya változtatható, pl. 15 dkg liszt, 15 dkg zabpehely.
Kellemes kekszelést mindenkinek!


2012. május 19., szombat

Óda a zabkásához

Reggeli nélkül nem indulhat a nap, illetve nem tud indulni. Ébredés után 1-2 órán belül ennem kell, különben ideges és beszámíthatatlan leszek. Gyümölcs, gabona, ami a legjobban esik a korai órákban.
A zabbal való szerelem évekkel ezelőtt kezdődött, amikor elkezdtem figyelni az étkezésemre és az egészség lényegi szempont lett. Az első próbálkozás bolti müzli volt, akkor még nem figyeltem rá, hogy tele van cukorral. Már nem emlékszem, hogyan kerültem kapcsolatba a zabkásával, mindenesetre jó ideje itthon készítem a reggeli müzlit. Percek alatt megvan, ízlésünk végtelen számú változatot tár elénk. Leggyakrabban narancslé, fahéj, kókusztej, lime, pirított mandula, vörösáfonya a belevaló. Aztán, mindig, ami otthon van. Jelenleg az eper szerelmese vagyok, mindig van a hűtőben, persze most a zabkásába is raktam. Amikor csokihiányom van, kakaóport szórok bele, és ha narancslével főzöm, még cukor/méz sem kell bele, eléggé édes lesz. Csak mint a reggeli turmixomban.



A recept:


2 marék zabpehely
2 narancs kifacsart leve
fél dl kókusztej, vagy 2 ek kókusztejpor
pár szem pekándió aprítva
fél lime kifacsart leve, esetleg reszelt héja is
5 levél menta aprítva

A zabpelyhet vastag aljú lábasba szórom. Néha meg is pirítom, de leginkább csak ráöntöm a narancsok levét, a kókusztejet, a lime levét és elkezdem főzni közepes lángon. A zabpehely kiengedi magából az ún. nyákot, ettől sűrűsödik be, lesz kása állagú. Amikor elérte a kívánt állagot, leveszem a tűzről, beleszórom a pekándiót és a mentát. Ha nagyonnagyon éhes vagyok, csak úgy a lábasból kanalazom... ha eszembe jut a türelem, akkor gusztusosan tálalom. Szép reggelivel jól kezdődik a nap!



Pár szó a zabról: nagy a rost, és alacsony a zsírtartalma. Segít csökkenteni a vér koleszterinszintjét, a vércukorszintet stabilizálja. Gazdag a mész és foszfortartalma, így a csontképződést segíti, a körömnövekedésre is jó hatással van. Rostjai segítenek tisztítani a vastagbelet, tehát az emésztésre rendkívül jó hatással van és mindenféle durva betegség (ld. rák) megelőzésében segít. Idegnyugtató hatása van, az egész szervezetet kiegyensúlyozza. Eltelít, de nem nehezít és felpörget.

2012. május 18., péntek

Epertenger

Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden összegződik ebben a sütiben.
Fontossági sorrendben az első: élek-halok a vaníliáért! Aztán...
Tavaly Portugáliában nyaraltunk, ahol persze végigkóstoltam a helyi nevezetes finomságokat. A portugálok kedvenc édessége, a Pastel de Nata az én kedvencem is lett. Leveles tésztában sült vaníliapuding... A reggeli vagy a délutáni kávéhoz szokás fogyasztani. Természetesen, én is felvettem a szokást. Hazatérvén, nem hagyott nyugodni ez a számomra tökéletes édesség, elkezdtem kutatni a neten. Találtam is egy receptet Macikonyhánál, ami igazán hívogató, de a házi leveles tészta készítése még elrettent.
Pár hónapja a szakács suliban tanultunk egy sós tortácskát. Hazafelé cikáztak a hozzávalók a fejemben és az édes változat megállíthatatlanul létre akart jönni. Mivel én semmi jónak nem vagyok az elrontója, ahogy beléptem a lakásba, már el is kezdtem készíteni. A tészta adott volt, csak egy kis cukrot adtam hozzá, a töltelék meg valahogy jött... mindig "csak úgy" jön, én belerakom ezt, belerakom azt, a végeredmény pedig maga a mennyország. Ez a süti mindenképpen oda vezet!
Megjegyzés: eper nincs az eredeti változatban, ám mivel szezonja van és jelenleg nem tudok meglenni nélküle, került bele.



A recept:


A tésztához:
20 dkg liszt
3 tojássárgája
90 gr puha vaj
1 dl tejszín
6-7 dkg cukor
fél citrom reszelt héja


A vaníliapudinghoz:
3 tojás
3 dl tejszín
3-4 evőkanál méz/cukor
1 rúd vanília kikapart magja/vanília kivonat/vaníliás cukor
3 evőkanál keményítő/vanília pudingpor
opcionális: reszelt narancshéj, reszelt citromhéj, fahéj

A tészta hozzávalóit összegyúrom, lisztezett felületen vékonyra nyújtom. Kikísérleteztem, hogy a legjobb, ha kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk a tésztát, akkor a tortácska karimája ropogósra tud sülni. Muffintepsi mélyedéseit kivajazom, majd a pohárral/kiszúróformával kerekre szaggatott tésztakorongokat beleegyengetem. Az összehajló felületeket nyomkodva kisimítom. A tészta érjen fel a mélyedés pereméig. Az én kiszúróm majdnem 10 cm széles.
A töltelékhez a három egész tojást a mézzel/cukorral elkezdem keverni, elég hozzá a kézi habverő. Fokozatosan hozzácsurgatom a tejszínt, majd jöhet a keményítő vagy a pudingpor. Ezt is kanalanként adom hozzá, nehogy csomós maradjon. Jöhetnek a vaníliamagok, a citrom- és narancshéj. Ezt a folyós egyveleget a tésztakosárkákba öntöm. Legyenek tele, de vékony peremet hagyok a tetején - ez fog ropogósra sülni.
Óvatosan berakom a hivatalosan 135 fokra előmelegített sütőbe, ám én 140 fokon sütöttem, majdnem egy órát. Amikor a puding már szilárdnak tűnik, kiveszem a sütőből.
Az enyémek most édesen felemelkedtek, csak úgy nyújtóztak a tésztakosárkákból. A sütőből kivéve persze összeestek, hiszen ez lényegében egy felfújt. Ezáltal a közepükön mélyedés keletkezett, ami nekem pont jól jött: ide halmoztam az epreket.
Díszítésként a menta elengedhetetlen... imádom az ízét. Legközelebb a pudingba rakom az epret és a mentát is.













Ez egy korábban készült változat, a tésztája vastagabb és a pudingbelső is más arányokkal készült.

2012. április 22., vasárnap

A paradicsom hámozása

Oktatófilm következik, képekben.
Menj ki a piacra. Multiban ne vásárolj zöldséget, esetleg zacskós kevert salátát, olasz koktélparadicsomot, banánt és citromot. Vegyél a recepthez megadott mennyiségű paradicsomot. Óvatosan hozd haza, ne törjenek össze és ne nyomódjanak meg. Rakj fel vizet forrni, közben szabadítsd meg a paradicsomokat a száruktól. Mosd meg őket, majd 1-2 milliméter mélyen vagdosd be kereszt alakban a tetejüket, vagyis a tő résszel szembeni oldalt. Rakj néhány darabot pár másodpercre a forrásban lévő vízbe, szűrőkanállal vedd ki őket és tedd hideg vízbe. Amikor annyira kihűltek, hogy meg tudod fogni, a szétnyílt héj részt egyszerűen húzd le és máris előtted a friss paradicsomhús. Darabold fel, a zöld, csuma részt távolítsd el mindből.
Mire használhatod? Bármilyen paradicsomos ételhez... paradicsom mártáshoz, leveshez, salátákba (a héj nélkül könnyebben emészthető), vagy Nyammm mozzarella tortácskájához.






Örök klasszikusok - Töltött paprika

Olyan jó visszatérni a régi ízekhez! Egyszerűség, letisztultság jellemzi a hagyományos ételeket, nincs bennük csavar, csak a megszokott harmónia. Modern korunkban mindig keressük az újat, új ízek, gondolatok, létformák után kutatunk. Elfelejtjük honnan jöttünk, csak a jövő felé nézünk, a lábunk alá nem nézünk. Csak úgy lehet biztonsággal kiengedni szárnyainkat, ha már gyökeret eresztettünk.
A töltött paprika pont ilyen biztos alap, elrontani nem lehet. Számomra a paradicsomnak megnyugtató íze van, friss kenyérrel pedig maga a mennyország. Amit változtattam rajta: disznóhús helyett pulykából készült és zsír helyett olajat használtam. A tv paprikát helyettesíthetjük kápiával is, ekkor édesebb, pikánsabb lesz.
A rizst nem főzöm meg előre, mondhatni nem vesződök ezzel, úgyis megfő a paradicsomlében.




A recept:


4 db paprika
2 fej vöröshagyma
fél kg darált pulykacomb, illetve ízlés szerint bármilyen darált hús
10 dkg arborio rizs
1 tojás
1 kk pirospaprika
só, bors, kömény
7 dl paradicsomlé, és/vagy apró darabos paradicsomkonzerv
zellerlevél, szárzeller/gumós zeller
só, bors, biovegeta, majoranna
cukor vagy méz, ízlés szerint
friss kenyér vagy főtt krumpli

A paprikát megmosom, kicsumázom. A darált húst összekeverem a tojással, a rizzsel, sózom, borsozom. Egy kis kanál majorannát is adok hozzá, majd egy gy csipet köményt is - utóbbit a magyaros ételek mindig kapnak tőlem, észrevétlenül, mégis kikerekíti az ízeket. A masszát a paprikákba töltöm, vigyázva, hogy ne legyen tele, mert a töltelék még dagad főzés közben és szétrepedhet a paprika.
A mártáshoz a paradicsomlevet felrakom főzni. Kb. egy deci vizet adok hozzá, ez a mennyiség elfő a végére. Készíthetjük friss, héjától megszabadított paradicsomból, a hámozás technikáját később leírom. Belerakom a sót, egy evőkanál biovegetát (vagy 1 db bio zöldségleveskockát) és a zellert: egy csomót belefőzök, vagy ha szárzellert használok, kettő szárat, ha gumós zellert, ököl nagyságúnak a felét. Ha nem zavar a zeller íz, darabolva, mert később turmixoljuk, ha nem szereted a zeller ízét, csak főzd bele. Egy csomag petrezselyem is mehet bele, elrontani nem fogja. Egy kanál cukor/méz elveszi a paradicsom savanykás ízét, azonban friss paradicsomból készítve a cukor mellőzhető. Ebbe a lébe beleteszem a töltött paprikákat és a megmaradt töltelékből gyúrt gombócokat. Egy, másfél órát főzöm, lefedve, kis lángon, ne forrjon vadul. Ekkorra biztosan megfőnek a gombócok, azért kiveszek egyet, félbevágom és megnézem, készen van-e. A gombócokat és paprikákat kiveszem, a mártást turmixolom. Berántani nem szoktam, fölösleges a liszttel plusz kalóriát bevinni. Visszateszem a gombócokat, kicsit állni hagyom és friss kenyérrel tálalom.

2012. április 2., hétfő

A hétfők bűvölete

Hétfőn mindig újrakezdjük. Meg holnap és tíz perc múlva is. A halogatás ködébe burkolózunk és mindenféle kitalált agyszüleményre hivatkozunk, nehogy kényelmünkből kimozduljunk. Furcsa lények vagyunk mi, emberek! Ha mégis meghoztuk döntésünket, nevezetesen, hogy változtatunk, mert ahogy van, úgy nem jó... akkor a nagy napon az elhatározás délben már bomladozni látszik, az ébredés után eltelt órák éveknek, mi több, fényéveknek tűnnek és zuhanunk is vissza a gödörbe. Ördögi kör, de nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!
A gödörből úgy tudunk kimászni, ha biztos alapokat építünk a lábunk alá. A dolgos napokat tápláló és frissítő reggelivel tudjuk megalapozni, ami testünknek és szellemünknek is építő hatású. Szervezetünket megkönnyítve ő értünk fog tudni dolgozni (és nem a cukros, lisztes nehezékeket kell legyűrnie), az agyunk pedig éber lesz és garantáltan kibírjuk délig.
Mindebben egy gyümölcsturmix tud igazán a segítségünkre lenni, zabkorpával, vagy áztatott zabpehellyel, ami a lassabb felszívódásért felel, így tartja a vércukrunkat egyenletesen.

A recept:


1 banán
1 narancs leve
fél dl víz/zöld tea/csipkebogyó tea
két csipet őrölt fahéj, illetve ízlés szerint - én fél mokkáskanálnyit is belerakok


opcionális:
3 szem datolya/ 3 szem aszalt szilva áztatva

Az áztatást előző este elkezdem: az aszalt gyümölcsökre vizet öntök, épphogy ellepi őket. Így könnyebben viszi a turmix. A zabpehellyel is így járok el, ebből elég 2 evőkanálnyi.
Reggel a banánt, a kifacsart narancs levét, a fahéjat, ha használom az opcionális összetevőket, a fél dl vizet kihagyom és az áztatólevükkel együtt összeturmixolom. A zabpelyhet nem turmixolom, azt az áztatólevével együtt a végén hozzáadom. Nem lesz vízízű, a banán és a narancs elég intenzív. Ha mégsem, menjen bele még egy narancs leve. Mézet, vagy bármilyen édesítő szert nem igényel, a banán édessége és cukortartalma ellát minket a megfelelő energiával.
Kedvem szerint kakaóport is szoktam bele tenni, ekkor az aszalt gyümölcsöket kihagyom. Egy evőkanálnyi keserű kakaóport használok, finom csokis lesz az íze. Cukor, meglepő módon, ekkor sem szükséges.
Tetejére szeletelt mandulát szórok, aminek ugyancsak rengeteg kedvező élettani hatása van, többek között: kálcium tartalmánál fogva a csontokat és a szívet is erősíti, az agy tápláléka, tehát segít a koncentrálásban, az idegeket nyugtatja és antioxidánsai fiatalon tartanak.

Jó ébredezést!